
Megtalálták a magyar származású milliárdos titkos széfjét – ismert felesége 10 évet kaphat érte
Csődbe ment, majd börtönbe is került Rene Benko.
A baloldali tüntetők már az egyházzal szemben is mindent megengednek maguknak. Hadházy Ákos tüntetői megrohamozták a Belvárosi Ferences templom kapuját, ahol egy pap egymaga próbálta elmagyarázni, miért van szükség harangszóra egy templomban.
Hadházy Ákos baloldali politikus keddi partizánkodása közben lejött a pódiumról, hogy a Belvárosi Ferences templomra fordítsa a követői figyelmét. Hadházy ugyanis úgy vélte, a harangozás zavarja az egyre fáradó tüntetését. Az értetlenkedő tömeg nehezen tudta elfogadni, miért kell egy templomban mise idejében harangozni, a papnak egyedül kellett megvédenie magát az agresszív tüntetőkkel szemben. A felkavaró esetről videó is készült. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Facebook videóban foglalta össze a történteket.
A videóban Rétvári Bence a Ferenciek terén számolt be arról, miért is történt ez az agresszív fellépés Hadházyék részéről. Felháborodottságuk oka az volt, hogy a templomban harangoztak.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is feltett egy videót az esetről, ahol már maga az agresszív fellépés és a provokáció is látszik. A videóban hallható, hogy a pap megpróbálja megértetni a tömeggel, hogy a harang a szentmise kezdetét jelzi. Hadházy Ákos egyből azt feltételezte, hogy a tüntetést akarták megzavarni a harangozással, holott minden hétköznap este fél hétkor misét tartanak ott, a szentmise kezdetét pedig évszázadok óta a harangszó jelzi.
Csődbe ment, majd börtönbe is került Rene Benko.
Mutatjuk a megrázó részleteket!
Mutatjuk melyik szakaszt érinti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.