
Meztelen fotókkal követelt szexet diákjától a kívánós tanárnő – mégsem küldik börtönbe
Most született meg az ítélet.
Ritka fertőzés végzett a nagymamával.
June Baxter, az Egyesül Királyságban élő 83 éves nő vesztette életét egy apróságnak tűnő incidens következtében. Az idős hölgy otthonában beütötte a lábát, amely megsebezte. A nagymama értesítette az unokáját, hogy elesett és megütötte magát, ami azonban ez után történt, arra senki sem számított.
Az unoka a kutyája társaságában érkezett az asszony segítségére, majd kihívta a mentőket a nagymamájához. A mentők a helyszínen ellátták a sebet, de nem vettek észre semmi komolyabbat.
Az asszony másnapra azonban egyre rosszabbul érezte magát. A nagymamát kórházba kellett szállítani, ahol néhány napon belül életét vesztette. Az idős hölgy szervezetében a pasteurella multocida baktériumot mutatták ki, amely felelős a nő hirtelen haláláért.
A pasteurellosis egyike az állatról emberre terjedő betegségeknek. A fertőzés kialakulásáért leggyakrabban felelős kórokozó a Pasteurella multocida, amely a különböző állatok normál bélflórájának részét képezi, de egyben betegségért felelős kórokozó is lehet.
Valószínűleg a kutya nyálával juthatott be a nő szervezetébe a halálos kór. Az unoka elmondta, hogy nem látta, hogy a kutya megnyalta volna a nagymamája sebét, de a barátságos állat valóban megközelítette az idős asszonyt. A baktérium okozta kór ritka megbetegedésnek számít, jellemzően az 50 év feletti korosztályt érinti - írja a The Sun.
Most született meg az ítélet.
A hatóságokat is megrázta, amit a helyszínen találtak.
A rendőrök tagadják a vádakat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.