
Megnyerte a lottót: két héten belül összeomlott a milliomos élete
Milliomossá válni sokak számára maga a beteljesült álom.
Nagy dilemmában találta magát a menyasszony.
A Daily Star tanácsadójához fordult segítségért egy menyasszony. A levelében elárulta, az esküvőjét októberre tűzték ki, és úgy tűnt, minden a tervek szerint halad, amikor a leendő férje váratlan bejelentéssel állt elő.

A ruhám gyönyörű, és izgatottan vártam, hogy hercegnő lehessek egy napra. Az egyetlen probléma az, hogy a leendő férjem nemrég bejelentette, már házas. Azt hitte, hogy a válását 2020-ban véglegesítették, de a Covid miatt minden összekeveredett
- árulta el a levélíró, majd hozzátette, a vőlegénye teljesen maga alá került, amikor rájött, a törvényes házastársa továbbra is a korábbi felesége, immár 15 éve, és aki ráadásul még nagyon is életben van.
A párom azt javasolja, menjünk végig a szertartáson; erősítsük meg az egymás iránti szerelmünket és elkötelezettségünket, a hivatalos rész kivételével. Szóval lényegében egy kamu esküvőt akar megtartani
- ecsetelte a menyasszony, aki arra lett volna kíváncsi, ez mégis mennyire lenne ostobaság a részükről.
A tanácsadó, Jane, a válasza elején feltette a kérdést, vajon miért várt idáig a leendő férj ezzel a bejelentéssel.
Félt, hogy elriaszt, vagy biztos volt benne, hogy meg tudja oldani ezt a problémát még a nagy nap előtt? Tényleg végig tudsz csinálni egy szimbolikus esküvőt, tudván, hogy feszült a kapcsolata az igazsággal? Attól tartok, a vőlegényed nem az az ember, akinek hiszed, vagy akinek lennie kellene. Azt javasolja, hogy tartsd a családodat és a barátaidat is tudatlanságban a családi állapotának valódi mibenlétét illetően? Nem fogják a családtagok az egészet bohózatnak tartani, különösen, ha pénzt költenek a ruhákra, a szállodákra és az ajándékokra?
- mutatott rá a tanácsadó, azután azt javasolta a levélírónak, adjon időt magának arra, hogy még egyszer, alaposan átgondolja ezt az egészet.

Milliomossá válni sokak számára maga a beteljesült álom.

Unicum is készült hóból, az alkotója viszont ismeretlen.

A rendőrség kihallgatta az elkövetőt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.