
Fény derült az igazságra: így sikerült lebuktatni a gyilkos horroranyát
Saját ikreivel végzett a kegyetlen gyilkos.
Berg Dániel részeges botránya kapcsán szenvedélybetegségére hivatkozott. Fülöp Attila szerint egy közszereplő ilyen állapotban nem teheti meg, hogy egy kerület vezetéséért feleljen. Lemondásra szólította fel Berg Dánielt. A parlamentből jövőre kieső törpepárt, a Momentum politikusa elment két hónap betegszabadságra, de alpolgármesteri lemondása nem merült fel.
II. kerület baloldali alpolgármestere, Berg Dániel részegen balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A momentumos politikus a hatalmát fitogtatva került összetűzésbe több emberrel. Fülöp Attila, a belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára lemondásra szólította fel a II. kerület baloldali alpolgármesterét.
Berg Dániel II. kerületi alpolgármester részegen balhézott a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézóban május végén. Úgy tudni, nem ez első eset, hogy magából kivetkőzve kötött bele emberekbe. Most is ezt történt: a pozíciójával hencegett, másokkal kiabált. Ahogy azt a Mandiner megírta, Berg bruttó 2 456 180 forintot keres. Berg mindezek mellett a képviselői fizetését is felveszi, ami bruttó 326 ezer forint. Összesen tehát havi szinten 2 782 180 forint juttatás illeti meg. Talán ettől érezhetett késztetést arra, hogy részegen ordibáljon, majd utána sajnáltassa és mentegesse magát a Facebookon?
Berg tehát vagyonos ember, a szintén momentumos Cseh Katalinnal közösen tartott kimagaslóan költséges esküvőt. Most pedig a tavaszi rendezvényen részegen több emberrel is üvöltözött, hatalmát fitogtatta. Az esetet követően orvoshoz fordult és két hónapra betegszabadságra ment. Az nem derült ki, hogy az incidens miatt fordult-e orvoshoz, a kerület hallgatott a részletekről. Berg Dániel elnézést kért, mondván, „valóban nem úgy viselkedett, ahogy azt elvárnák egy tisztségviselőtől”. A posztja persze nem igazi felelősségvállalás volt, inkább önmaga sajnáltatása.
Míg magánszemélyként helytálló, hogy valaki ilyen betegséggel segítséget kér, közfeladatot ellátó személy ilyen állapotban nem vállalhatja tovább egy kerület vezetését. Épp ezért érvel Fülöp Attila is Berg Dániel lemondása mellett.
Berg Dániel úgy döntött, hogy szenvedélybetegsége miatt, saját és családja életének megóvása érdekében szakemberhez fordul. Ez idáig rendben is van, a szociális területen számos kiváló szakember áll rendelkezésre. Az már viszont más kérdés, hogy közszereplőként, egy kerület előljárójaként mit tesz. Ha valaki a saját életéért nem tud felelősséget vállalni, hogy tudna egy város kerületéért felelni?
– nyilatkozta lapunknak Fülöp Attila. Hangsúlyozta, hogy nem csupán erről az egy estéről van szó, hiszen a baloldali alpolgármester feltehetően régebb óta küzd betegségével. A botrányig nem is nyilatkozott erről, most viszont saját magát buktatja le: „Sokáig próbáltam mindent kézben tartani. Dolgoztam, szerető család vett körül, gyakran azt hittem, minden rendben van. De közben fokozatosan elhatalmasodott rajtam valami, amit sokáig nem akartam nevén nevezni: a szenvedélybetegség.”
Egyetlen nyilatkozása volt, akkor lett volna hiteles, ha ezt korábban megteszi. A látszat szerint ez csak egy este volt. Közben egy olyan szenvedélybetegségről beszél, ami feltehetően régebb óta fennáll. Felmerül a kérdés, hogy vajon ezt a tisztséget eddig is úgy gyakorolta-e, hogy a betegsége befolyással volt a viselkedésére, vagy nem. A testületi ülésen nem beszélt erről, csak azután, hogy megjelent a médiában
– fogalmaz Fülöp Attila. Párhuzamként hozta fel a budai kerületek baloldali vezetésében Kiss László polgármestert, aki előzetes letartóztatásban is kapta illetményét.
Ha valaki betegséggel küzd, az korrekt, ha szakemberhez fordul. Ez eddig rendben is van, ezúton is gyógyulást kívánunk neki. Viszont közszereplőként egy városrész kerületi vezetését vállalni nem lehet. Budán a balliberális városvezetőknél ez egy sorminta; míg a III. kerület polgármestere előzetesből szabadult, a II. kerületi alpolgármester komoly betegségben szenved.
Ahogy Fülöp Attila hangsúlyozta, ez nem jogi kérdés, hanem emberi, erkölcsi, belátási képesség kérdése. A kerület Fidesz-frakciója addig viszi ezt az ügyet, amíg tényleges felelősségvállalás történik, és Berg Dániel lemond tisztségéről.
Gulyás Gergely Kristóf fővárosi Fidesz képviselő Őrsi Gergely polgármesternek írt nyílt levelében szólította fel a baloldali vezetőséget, hogy vállalják a felelősséget és vonják le a következtetést, akár Berg Dániel helyett is.
Ezért arra kérem, hogy mérlegelje: vajon egy olyan alpolgármester, aki a saját viselkedését sem tudta kordában tartani, továbbra is méltó lehet-e a II. kerületi polgárok képviseletére. Ha Berg Dániel ezt a következtetést maga nem vonja le, akkor az ön felelőssége, hogy megtegye a II. kerületiek nevében.
– fogalmaz levelében Gulyás Gergely Kristóf.
Saját ikreivel végzett a kegyetlen gyilkos.
Az édesapa és az édesanya pert indított.
A helyszínen kísérteties hangok is megszólították őket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.