
Menekítették a lakókat: kigyulladt egy ház a VI. kerületben, így oltották a lángokat - fotókkal
Több tucat lakót menekítettek ki az épületből.
Ez is bizonyítja, hogy a SPAR Magyarország elkötelezett a hazai kis- és középvállalkozások támogatása mellett.
A vg.hu írja a Spar közleménye alapján, hogy Régiók Kincsei néven a kisvállalkozások, családi manufaktúrák termékeinek piacra jutását segítő programot indít a SPAR Magyarország. Piros almával ellátott logóval is jelzik majd ezeket a termékeket, hogy a vásárlók könnyen felismerjék a minőségi, hazai élelmiszereket, amik mögött valódi emberek, történetek és helyi értékek állnak.

2021-es indulása óta már több díjat is elnyert a helyi kistermelők kiváló minőségű kézműves termékeinek támogatására indított program. A helyi partnerek lehetőséget kapnak ennek a kezdeményezésnek köszönhetően, hogy a vállalat hét regionális központjának néhány tíz kilométeres vonzáskörzetéből be tudják szállítani magas minőségű termékeiket a SPAR üzleteibe – derült ki.
A program résztvevői nem csupán piacra jutási lehetőséget kapnak, ugyanis az áruházlánc beszállítói közösségének is részeseivé válhatnak, ami szakmai támogatást, fejlődést és kapcsolatépítési lehetőséget is jelent. Ez a SPAR Beszállítói Akadémia, a Marketing Bootcamp vagy az I Love Hazai podcast is segíti. Sőt, a programban való részvétel még abban is segíthet, hogy egy termék idővel országos, vagy akár külföldi kínálat részévé válhasson.
A SPAR Magyarország idén is elkötelezetten dolgozik a hazai kis- és középvállalkozások termékeinek piacra juttatásán, ugyanis a Régiók Kincsei program célja, hogy helyi értékeket közvetítsen, a magyar termékek támogatásával pedig a gazdaságot, a munkahelyeket és a fenntarthatóságot is erősítve. Már 131 kisvállalkozás vesz részt a programban, és a SPAR üzletek polcain több mint 600 kiváló minőségű magyar termék található meg országszerte a piros almás logóval megjelölve.
A SPAR továbbra is várja az új termékeket, a Régiók Kincsei programba jelenleg is lehet jelentkezni ide kattintva.
(x)

Több tucat lakót menekítettek ki az épületből.

Charlie Comer egy 18 hónapos kislányt hagyott hátra.

Gondolataival és példájával ezreknek ad inspirációt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.