
Megdöbbentő dolgokat tett, végül saját magát leplezte le a 25 éves dajka
A dajka kegyetlen dolgot tett a gyerekekkel.
Különleges évfordulóra ébredhettünk: 75 éves lett a ferihegyi repülőtér! Most egy retró képgalériában nézheted meg, hogyan változott a Liszt Ferenc repülőtér azóta.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, korábbi nevén Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér Magyarország öt nemzetközi repülőtere (Budapest, Debrecen, Győr, Zalavár / Sármellék, Pécs) közül a legnagyobb és legismertebb. Budapest központjától 16 kilométerre található délkeleti irányban (Budapest határában). Új nevét 2011-ben kapta Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából, így lett Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, de sokak számára csak Liszt Ferenc repülőtér.
A repülőtér területét már 1938-ban kijelölték, de a háború miatt a Magyar Királyi Légierő és a Repülő Kísérleti Intézet hangárjai épültek meg, civil utasforgalom alig volt. Az ifj. Dávid Károly által tervezett egyedi, úgynevezett Bauhaus-stílusú utasforgalmi épület kivitelezése is félbemaradt. 1944-ben több bombatámadás is érte, emiatt csak 1950-re épült újjá, méghozzá az eredeti tervek alapján. Abban az évben, május 7-én fogadta az első Li–2-es (mely az amerikai Douglas DC–3 Dakota típusú gép szovjet licencváltozata) utasszállító repülőgépet. Az akkori repülőtérnek „mindössze” 1500 méter hosszú betonozott futópályája volt, amelyet később, a sugárhajtású gépek miatt fokozatosan meghosszabbítottak. 1958-ra épült meg mai teljes hosszában, vagyis 3000 méteren az 1-es futópálya.
A közel 10-12 ezer főt foglalkoztató légikikötő területe 1515 hektár (összehasonlításul a londoni Heathrow mindössze 1200 hektáros), vagyis a Margit-sziget területének 15-szöröse. A legnagyobb magyarországi légikikötő forgalma 2019-ben átlépte az évi 16 millió utast (a 2023-as évben a 15 millió főt közelítette) és emellett abban az évben 135 ezer tonna árut (a 2023-as adatok alapján a 200 ezer tonna árut is meghaladta) rakodtak a területén.
Az alábbi, lapozható galériánkban most azt nézheted meg, milyen érdekességek történtek a reptér területén az 1950. május 7-e óta eltelt csaknem 75 évben. A galériát a képre kattintva tudod megnyitni:
A dajka kegyetlen dolgot tett a gyerekekkel.
Most őszintén: anya az ilyen?!
Komolyan terveznek a Holddal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre