Teljes pánik: már kutatócég vizsgálja, le kell-e mondania a hazaáruló Kollár Kingának

Magyar Péterék cirkuszolnak a súlyos botrány miatt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.04.13.
Módosítva: 2025.04.13.
Kollár Kinga Magyar Péter Tisza Párt

Nagy lehet a pánik a Tisza Pártban, ugyanis a 21 Kutatóközpont azt kezdte el kutatni, le kell-e mondania Kollár Kingának az elfogadhatatlan brüsszeli mondatai után, amelyek arról szóltak, hogy a politikus szerint rendkívül hatékonyan vonták el Magyarországtól az uniós forrásokat, írja a Mandiner, amely képeket is közölt a kérdésekről. Szombaton hatalmas tüntetést tartottak a hazaárulás miatt, ahol többen is felszólaltak a Tisza Párt ellen. Mit érdemes tudni a 21 Kutatóközpontról? A szervezet igazgatója Róna Dániel, aki korábban dolgozott már Bajnai Gordonéknak (Együtt-PM), Botka Lászlónak, Karácsonynak, a Momentumnak, valamint Márki-Zay Péter 2022-es kampányában is szerepet vállalt, ráadásul megfordult a Mediánnál is, amely a 21 Kutatóközpont után néhány nappal rendre hasonlóan „vad” elemzéseket tesz közzé. Róna Dániel volt az, aki 2024 októberében először állította azt, hogy a Tisza népszerűbb a Fidesznél. Eddig gyakorlatilag mindegyik hozzá köthető ellenzéki projekt megbukott. Fontos kulcsszereplő lehet Seprenyi Anita is. A Soros-egyetemen (CEU) tanult Seprenyiről nem árt kiemelni, hogy korábban a 21 Kutatóközpont munkatársa, projektvezetője volt, mielőtt Magyar Péter asszisztenseként folytatta volna pályafutását. Éppen ezért aligha véletlen, hogy a legszélsőségesebb eredményeket ez a központ teszi közzé, sőt, Magyar Péterrel előfordult már, hogy akkor beszélt az adatokról, amikor azok még nyilvánosságra sem kerültek. Nehéz elképzelni olyan forgatókönyvet, amelyben nincs közvetlen kapcsolat és közös munka Magyar Péter egyik legfontosabb embere és annak korábbi munkahelye között, amely éppen a Tisza-vezérnek hízelgő eredményeket tesz közzé, rendszeresen elsőként, összegez a Mandiner.

Fotó: Kovács Dávid/Bors

Kollár Kinga hazaárulása Brüsszelben

Kollár hazaárulással felérő kijelentéseket tett Brüsszelben, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén. Arról beszélt, hogy Brüsszel sikeresen tartja vissza az uniós forrásokat. Szerinte ennek az a legfőbb pozitívuma, hogy rosszabbul megy a magyaroknak, ami népszerűséget hoz nekik. Kollár úgy fogalmazott: „Azt kell mondanom, hogy (a jogállamisági eljárás) nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF-programból ötven kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.” 

Kollár összegzésként megismételte: „Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.” A Tisza Párt uniós képviselője ezt követően politikai értékelésbe fogott, és azt mondta: Most ami ennek a pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban. 

Kollár Kinga és Magyar Péter

Vagyis: ez egy beismerése annak, hogy Magyar Péter és a Tisza Párta brüsszeli politikát támogatva abban érdekeltek, hogy minél több pénz vegyenek el Magyarországtól, hogy minél rosszabb legyen a magyaroknak, mert azt remélik, hogy így ők kerülnek hatalomra, vagyis brüsszeli bábkormánya lenne Magyarországnak – írja a Ripost. A Tisza Párt ennek érdekében összeesküdött Brüsszellel Magyarország és a magyarok ellen. (Kollár nyíltan kimondta, hogy szégyelli, hogy magyar.)

Brüsszelből tudatosan létrehoztak Magyarország elleni erők egy politikai alakzatot, amit támogatnak pénzzel, cserébe azt várják, hogy a Magyarországtól elvett pénzektől Ukrajna EU-csatlakozásáig mindenben a brüsszeli nótát fújják a Tisza Párt tagjai.

Videós hangulatjelentés a Tisza Párt elleni szombati tüntetésről:

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás