
Borulnak a kocsik Budapesten: a Dob utcai Mercis után most Újbudán állt feje tetejére egy autó
Sorra borulnak az autók Budapesten.
A mozik mindenki számára kikapcsolódást nyújtanak, a széles filmválaszték mellett mindenki megtalálhatja a számára megfelelő szórakozást. Az 1900-as években egyre több mozi kezdett el megjelenni, sok bezárt, azonban vannak, amiket még a mai napig látogathatunk.
Budapesten már az 1900-as években is pezsgett az élet, a színházakat és a mozikat is szívesen választották az emberek kikapcsolódásként. Voltak rövid életű mozik is, azonban párat még a mai napig látogathatunk. Képgalériánk segítségével utazzunk vissza a múltba, és tekintsük meg, hogyan is néztek ki a budapesti mozik!
Budapest legelső mozija az Ikonográf volt, amely 1896. június 20-án nyitotta meg kapuit. Az Andrássy út 41.szám alatt, egy ház alatti üzlethelyiségben nyílt meg az Ikonográf, azonban sajnos egy hónap után a kevés érdeklődő miatt be is zárt, és Ádám söröző működött utána a helyén.
Az első hangosfilmet Budapesten az akkori Fórum moziban – ez ma a Puskin mozi – játszották 1929. szeptember 20-án. Ez volt az Éneklő bolond, ami már részben hangos volt, azonban nem magyar, hanem amerikai film volt. Az évek során, mint sok más vállalkozást, a mozikat is elérte egy bezárási hullám: ilyen volt például az Edison, ez a mozi 1908-ban nyitott, majd 1949-ben bezárt, most bisztró működik a helyén. Bezárt még például a Simplon-ház aljában lévő Simplon mozi is, ezt később Bartók mozi névre keresztelték. Vannak azonban olyan mozik, amikben a mai napig is nézhetünk filmeket, és túlélték a különböző történelmi események adta rongálásokat – például 1956-ban a forradalmat –, ilyen a Corvin mozi is. A Corvin mozi ünnepi megnyitója 1922. november 21-én, 18 órakor volt, ez rendkívüli eseménynek számított akkoriban, hiszen a díszelőadáson olyan személyek jelentek meg, mint Horthy Miklós kormányzó, József főherceg, illetve a kormány szinte minden akkori tagja. A Puskin és a Toldi mozi is mind a mai napig nyitva áll az érdeklődők számára, illetve az Uránia mozi is, ami 1916 óta várja látogatóit.
Tekints meg néhány retró képet Budapest mozijairól!
Sorra borulnak az autók Budapesten.
Nagy István agrárminiszter jelentette be.
Kigyulladt és felborult egy folyami hajó.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre