
DokuMa. Az emberi méltóságról fotográfusi szemmel
„A szélesebb közönséget is beavatjuk a fotográfusok által végzett háttérmunkába, a téma elindításától a megvalósításig nyomon követve egy-egy projektet.”
Németh Ildikóról és Szabó Szilárdról szóló dokumentumfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a Hagyományok Háza Szabadegyetemen.
„Sokszor hangzik el népzenei felvételek elején: »Egy pár tánc«. A gyűjtő arra utalt ezzel, hogy egy kerek egész, egymáshoz szorosan kapcsolódó táncokból álló ciklus következik.”
„Ha felcseréljük a szavakat, akkor az »egy tánc(os) pár«-ban szintén a teljesség, az egymást kiegészítő emberi kapcsolat jelenik meg előttünk. Németh Ildikó és Szabó Szilárd a hetvenes évek elejétől jeles és meghatározó alakjai a színpadoknak, táncházaknak. Pedagógiai munkásságuk kimagaslóan példamutató. Sokfelé léptek színpadra Amerikától Tajvanig, tartottak/tartanak tanfolyamokat az egész világon, és vezettek/vezetnek együtteseket az egész Kárpát-medencében. Tordas egy mintát adó település, ahol harminc éve tanítanak általános iskolásokat. Szinte minden gyerek, aki ide jár iskolába, megismerkedik a néptánccal, népzenével, néphagyományokkal. Többek között az ő munkájuk nyomán a faluban pezsgő kulturális élet van. Több mint tíz éve folyamatosan készülnek felvételek Ildikóról és Szilárdról: az iskolában, táncházakban, fellépések alkalmával.
2019-ben Szomjas Györggyel, Sebő Ferenccel elhatároztuk, hogy a felvételeket, egy beszélgetéssel kiegészítve, dokumentumfilmmé gyúrjuk össze. A film része egy készülő, a népzenei és a néptáncos revival mozgalom jeles alakjait bemutató filmsorozatnak.”
Időpont: április 10., csütörtök, 18.00
Helyszín: Hagyományok Háza, Borbély Jolán terem (1011 Budapest, Corvin tér 8.)
„A szélesebb közönséget is beavatjuk a fotográfusok által végzett háttérmunkába, a téma elindításától a megvalósításig nyomon követve egy-egy projektet.”
A közönség képet kaphat a hazai kortárs művészeti szcéna uralkodó tendenciáiról és a hazai piac meghatározó képviselőiről.
A szerzővel, Hugyec Anikó vajdasági írónővel Kalocsai Andrea, a közmédia műsorvezetője beszélget a Magyarság Háza Irodalmi Szalonban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre