
Készülnek a húsvéti ünnepekre a kereskedelmi láncok, egyre több cég viszi le az árait
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol„Behúzták a kéziféket.”
Gőzerővel készülnek a húsvéti ünnepekre a kereskedelmi láncok. Ahogy azt a Világgazdaság megírta, a Penny Magyarország a húskészítmény-választék 70 százalékánál fagyasztotta be az árakat.

Az inflációstop a húsvéti sonkákat is érinti, ugyanis tavalyi áron érkeznek a Penny üzleteibe
– közölte a kereskedelmi lánc, hozzátéve, a megnövekedett érdeklődésre való tekintettel a diszkontlánc 20-féle olcsóbb sonkavariációval, és 50 százalékkal nagyobb volumennel készül az ünnepekre. A közlemény szerint a termékek árán nem változtatott a cég: a sonkák a tavalyi áron lesznek kaphatók az üzletekben.
Korábban a Lidl azt jelentette, hogy
- a tejek esetében mindegyik termék árát legalább 10 forinttal csökkenti a diszkontlánc,
- de a 2,8 százalékos ESL Pilos PET palackos tej 50 forinttal lesz olcsóbb, ami 10 százalékos árcsökkenést jelent.
- Emellett a trappista sajtok árát is csökkenti a diszkontlánc, így például a 700 grammos Pilos felezett trappista sajt 200 forinttal lesz olcsóbb.
Az érintett vajak átlagosan 5-6 százalékkal kerülnek olcsóbba, de a Pilos 250 grammos sós vaj ára 12 százalékkal mérséklődik.
A múlt héten pedig az Aldi jelentette be azt, hogy három saját márkás vaj árát mérsékli, amelyek között az ételintoleranciával értintettekre is figyelemmel a laktózérzékenyek is megtalálják a számukra megfelelő terméket.
Az árcsökkentéssel érintett termékek:
- Milsani Alpesi vaj 250 gramm 1149 forintba,
- Desira Márkázott vaj 250 gramm 1099 forintba,
- Milfina Laktózmentes vaj 250 gramm pedig 1149 forintba kerül majd nemsokára.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre