
Hallotta a szomszéd Erika sikolyát, mégsem segített: fia végzett az anyával
Az 51 éves nő holttestére egy aggódó barátja talált rá.
Riasztó perceket kellett átélnie az egyik éjjel egy budapesti családnak. D. Ilonát és unokáit halálra ijesztette egy száguldó autós. A Mercedes a szobájuktól centikre hajtott bele egy betontömbbe. Hajszálon múlt, hogy nem került veszélybe a család élete.
D. Ilona 17 éve él XVIII. kerületi otthonában, és a háza mellett húzódó villamosvonalnál, az Üllői úton, mindig is sok volt a baleset – épp ezért már fel van készülve a váratlan helyzetekre, ám arra nem számított, amit a Mercedes vezetője művelt. Ilona szerint hatalmas szerencse , hogy nem történt január 12-én tragédia, a száguldó autós ámokfutása miatt.
Az asszony az egyik kerüli Facebook-csoportban zúgolódott. A nyugdíjas asszony és az unokái egy szobában aludtak, amitől nem messze egy hatalmas betontömb állt az utcán. Az Üllői úti családi ház mellett pillanatok alatt elszabadult a pokol: a fehér Mercedes vezetője kanyarodni próbált, ám elhibázta, és nagy sebességgel belehajtott a betontömbbe, ami mellett a budapesti család otthona áll. A Mercedeses mindent letarolt, ami az útjába került: a betontömböt eltolta, feldöntötte, ráadásul a saját autóját is ripityára zúzta.
Te felelőtlen idióta, a fal túloldalán emberek aludtak, akik mostanra örülnek, hogy nem esett bajuk!
- írta bejegyzésében Ilona, aki még most is alig tudja elhinni, hogy mire vetemedett a száguldó autós. A sofőr ámokfutását egy kamera is rögzítette. A felvételen jól látszik, ahogy a Mercedes motorháztetője felnyílt, és eltakarta a szélvédőt – ennek ellenére a vezető mégis felelőtlenül elhajtott.
„Legyen már benne annyi tisztesség, hogy felvállalja magát… Negyvenkét másodpercnyi ámokfutás, felelősségvállalás nélkül! Örülhetek, hogy a betontömb lelassította őt, különben egy lyukon néznék ki a házból, télvíz idején. Az fáj a legjobban, hogy ki sem szállt az autóból, hanem a jól végzett munka örömével azonnal továbbhajtott. Fordul, ütközik, tarol, rükverc és elhajt, bár semmit nem lát a felpattanó motorháztetőtől… ” – mondta a Metropolnak Ilona.
Az asszony a kerületi csoportban közzétett bejegyzésében azt írta, hogy az autós hagyott maga után nyomokat: lökhárítójának roncsai és az egyik kiszakadt fényszóró is Ilonáék házánál maradt.
Legalább a kiszakadt fényszórót, és a lökhárító darabjait elvihette volna. Gratulálok, ez igen, ez bátor jellemére vall!” - zárta szavait az asszony, aki azt reméli, a Mercedes vezetőjét hamar elkapják a hatóságok
– a vezető ugyanis a kültéri kamera felvétele alapján is jól láthatón gyorsan repesztett, és a meneküléskor nem látta az előtte lévő utat.
A BRFK szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a történteket. A száguldó autósról készült sokkoló felvételt itt tudod megtekinteni.
Az 51 éves nő holttestére egy aggódó barátja talált rá.
A figyelmeztető előrejelzés péntek éjfélig érvényes.
Nem valószínű, hogy bárki cserélne az édesanyával!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre