
79 éves lett a nemzet csótánya: ezek pályafutása legjelentősebb momentumai
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA magyar rockzenész a hatvanas évek óta ír, szerez és ad elő dalokat, de jó néhány filmben és sorozatban is szerepelt színészként. Íme Nagy Feró eddigi pályája és néhány érdekesség vele kapcsolatban.
Isten éltesse Nagy Ferót
Nagy Feró rockzenész, a nemzet csótánya 1946. január 14-én született Letenyén. Édesapja azért jött át Magyarországra, mert nem akart a magyarok ellen harcolni a román hadseregben. Középiskolába a kőbányai Szent László Gimnáziumba járt, azonban onnan kirúgták. Később a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára járt erősáramú üzemmérnök szakra, de nem tett államvizsgát, így nem szerzett diplomát. A hatvanas évektől kezdve énekel, zenél rock- és punk zenekarokban, a magyar új hullám egyik vezéregyénisége – írja a Wikipédia.

- 1963 és 1970 között a Richmond Heads és a Zárvatermők zenekarok tagja volt.
- 1970-ben alapította meg a Beatrice zenekart Csuka Mónikával közösen, ez az együttes volt akkor az ország egyetlen női beatzenekara.
- 1978-ban Feró újraalakította az immáron rockzenét játszó Beatricét, aminek a frontembere lett.
- 1981-ben létrehozta az Ős-Bikinit, aminek 1985-ig volt a frontembere.
- 1985-től 1987-ig szólista volt, Bergert alakította a Rock Színház Hair című musicalében, majd 1986-ban átdolgozta a Hamletet, amelyet az Egyetemi Színpadon tűztek műsorra tíz napon keresztül.
- 1987-ben alakította újra a Beatrice zenekart, amely ezután már mint sikeres együttes több slágerlistás dalt is magáénak tudhatott.
- 1989-től vezette a Garázs című rádióműsort.
- 1989-ben Állami Ifjúsági Díj kitüntetésben részesült.
- 1992-ben megválasztották a Magyar Rockszövetség társelnökének.
- 2005-ben Boldog szép napok... címmel kiadta önéletrajzi kötetét.
- 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 2019-ben Petőfi Zenei Életműdíjat kapott
- 2021-ben pedig Kossuth-díjat.
Egy olimpikonunk is ma ünnepli a születésnapját
Szilágyi Áron olimpiai- és világbajnok kardvívó, az első, aki férfi kard egyéniben háromszoros olimpiai bajnok lett ma ünnepli a 35. életévét. A világ- és Európa-bajnok vívó a Vasas SC versenyzője. A 2024-es párizsi olimpián kard egyéniben a 16 közé jutásért kapott ki 15-8 arányban a kanadai Fares Arfától. A csapatverseny során Olaszország és Irán elleni győzelmével a magyar kardcsapat a döntőbe jutott, ahol Dél-Korea ellen szenvedett vereséget és szerzett ezzel ezüstérmet.
111 éve indult az autógyártás fénykora
Henry Ford 1914-ben ezen a napon vezette be az autó-összeszerelő futószalagot. A bevezetés következtében a gyártási idő 12 óráról 93 percre csökkent. A futószalag nem Ford találmánya. Két magyar mérnök, Galamb József és Farkas Jenő is részt vettek a T-modell tervezésében. A gépkocsi bolygóműves sebességváltója és elektromos gyújtóberendezése is Galamb elgondolásai szerint készült. Az ő találmánya a szerelőszalag is.
Három helyen tart ma véradást a Vöröskereszt
- 07.00–19.00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 12.00–17.30 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
- 09.30–15.30 óra között pedig a Westend Business Centerben (1132 Budapest, Váci út 20–26.)
Ma sem lesz melegünk
A koponyeg.hu szerint kedden várhatóan változóan felhős lesz az idő, csapadék nem valószínű. Helyenként tartósabban megmaradhat a rétegfelhőzet és a pára. A délnyugati, nyugati szél időnként élénkebbé válik. Hajnalban a hőmérséklet –10 és –4 fok között, délután pedig 0 és +5 fok között alakulhat.
Különleges fesztivál kezdődik ma a Magyar Zene Házában
Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza 360 fokos vetítőterme, a Hangdóm újbóli megnyitása alkalmából január 14. és 19. között. A többnapos programsorozat alatt több, korábbi Hangdómos bemutatónk is visszatér egy közönségtalálkozóval egybekötött vetítésen. Ismét láthatjuk például Somló Dávid és Szauder Dávid filmjeit, a Platon Karataev díjnyertes Napkötöző alkotását, vagy Szemző Tibor Csoma Kaleidoscope című munkáját.
Akvarell festő foglalkozás lesz ma ebben a múzeumban
A Józsefvárosi Múzeumban ma 15 és 17 óra között bárki részt vehet a kétórás workshopon, melynek során minden eszközt biztosítanak. Témát mindenki szabadon választhat és a szabad élménye mellett Csuka Zsuzsival Józsefváros történetéről hallgathat beszélgetést. A program ingyenes, a részvétel viszont regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre