Meglepő fordulatot hozott a nyomozás.
Léránt Krisztián, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője sajtótájékoztatót tartott az audis ámokfutó ügyében. Mint kiderült, az eddig körözött férfi adataival visszaélő, a rá megszólalásig hasonlító testvére okozhatta a hét ember sérülésével járó balesetet Budapesten.
Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2025. január 5-én éjfél után Budapest XXII. kerületében történt közlekedési baleset kapcsán. Mint ismert, egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as csapódott egy piros lámpa miatt álló autóba, amelyben heten, köztük gyerekek sérültek meg. Az okozó elmenekült.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya korábban elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. A minden részletre kiterjedő nyomozás mostanra megállapította, hogy a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, a nyomozás most beszerzett adatai szerint a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik. Az eljárás adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban keresett férfi körözését visszavonta, és 01000/43/2025. bűnügyi számon elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű, 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen. A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is.
Kérik, hogy aki információval rendelkezik a férfi tartózkodási helyéről, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre