Előbb Föld-közelbe ér, majd a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba kerül a vörös bolygó! Ez a Mars hónapja!
Se vége, se hossza a látványos égi jelenségeknek, pedig szinte még el sem kezdődött 2025. első hónapja! Ami egyébként a Mars hónapja – a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint. Már csak azért is, mert január következő napjaiban a vörös bolygó többször is megtiszteli majd az égboltot. Ráadásul minden alkalommal más látványt nyújt majd – a csillagászat kedvelőinek legnagyobb örömére!
Január 12-én, vasárnap bolygószomszédunk a pályája mentén a legközelebb kerül a Földhöz. Ez azt jelenti, hogy
14 óra 32 perckor mindössze 96 millió, 83 ezer 323 kilométeres távolságra lesz tőlünk a Mars,
amely így ezen a napon kiválóan megfigyelhető lesz a Rák csillagképben!
A hónap közepe felé haladva a vörös bolygó egy látványos, egyenlő szárú háromszög egyik tagjaként jelenik majd meg az égbolton. Mindez igencsak magasan a horizont felett következik be, azaz szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz! Nem is kell sokáig ébren maradni hozzá: január 14-én, 0 óra 12 perckor az Ikrek csillagkép Pollux csillaga és a Mars közé beékelődik a telihold. Az egyenlő szárú háromszög szárainak hossza 2,3 fokos lesz.
Ugyanezen a napon hajnalban, 5 óra 3 perckor a korán kelők is igazi látványosságra ébredhetnek, a fennmaradók pedig repetázhatnak: a Mars ekkor szoros együttállásba kerül a teliholddal: a vörös bolygó jobbra fentebb látszik majd a teliholdtól a horizont felett 24 fokkal. Igazán különleges látványt ígér a vérvörös Mars és az ezüstös telihold kettőse!
Az oppozícióra, vagyis amikor a Mars bolygó szembenállásba kerül a Nappal, január 16-án kerül sor és az Ikrek csillagképben lesz látható hajnali 3 óra 2 perckor.
A hónap utolsó érdekességeként a Mars egy egyenes menti együttállásban látható majd január 17-én délután 17 óra 15 perckor. Ekkor a vörös bolygó az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Castorral és a Pollux-szal egy egyenesbe ér. Mindez a horizont felett 15 fokkal lesz látható, azaz rendkívül könnyen megfigyelhető. Mivel ebben az időpontban még nem lesz teljesen sötét, ezért a fényes csillagok, valamint a Nappal még mindig szembenállásban levő Mars feltűnő jelenség lesz az égbolton.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre