Orbán Viktor év végi sajtótájékoztatóján a hazai és a külföldi sajtó képviselőinek is válaszol.
Orbán Viktor a kétnapos brüsszeli EU-csúcs után pénteken előbb Szófiába, majd Bukarestbe utazott, ahol a bolgár és a román kormányfővel tárgyalt annak kapcsán, hogy Románia és Bulgária január 1-től csatlakozik a schengeni övezethez. Ezután a sűrű hét után pedig szombaton 10:30-tól még a hazai és nemzetközi sajtó képviselőinek a kérdéseire is válaszolt.
A kormányfő elsőként együttérzését fejezte ki a német népnek a minap történt terrortámadás miatt.
Velük vagyunk ebben a sajnos most már menetrendszerűen, szinte minden karácsonykor megtörténő, következő terrortámadásban
– fogalmazott Orbán Viktor. Mint hozzátette: „talán úgy illendő, hogy egy-két napot várjunk a politikai következmények levonásával”, azonban rámutatott:
Ezek a jelenségek csak azóta léteznek Európában, mióta migrációs válság lett. Az nem kétséges, hogy van összefüggés a Nyugat-Európában megváltozott világ, az oda beáramló migráció, különösen az illegális migráció és a terrorcselekmények között.
„Korábban ilyen nem volt, most pedig van, ezért Magyarország ebből azt a tanulságot tudja levonni, hogy következetesen ki kell tartania amellett, hogy nem szabad megengedni Magyarország átalakulását egy olyan világgá, amelyben ilyesmi megtörténhet”
– húzta alá a miniszterelnök.
A kormányfő ezt követően az elmúlt félév soros magyar uniós elnökség részletezésével folytatta tájékoztatóját. Ezzel kapcsolatban elmondta: "sikeres uniós elnökségen vagyunk túl". Több mint 1000 tanácskozás volt. Szerinte most jóval több energiát kellett tenni az elnökségbe, mint 2011-ben.
De megérte a sok munka, mert a végén még az ellenfeleink is gratuláltak az elvégzett munka mennyiségéhez és minőségéhez.
Hozzátette: az elnökségnek semmilyen mozgástere nem volt a háborúban, mert a többség szerint ez Európa háborúja. Orbán Viktor szerint ebben az ügyben meg volt kötve a keze, de indokolt volt a békemisszió.
Mindebből fakadtak viták, de Magyarországnak joga és kötelessége volt a békemissziók indítása.
A miniszterelnök a magyar elnökség másik sikerének nevezte a román és bolgár schengeni csatlakozását.
Ez egy 13 éves európai probléma volt, és ezt a blokkolást kellett feloldani, és végül mindegyik országgal meg tudtunk állapodni
– tette hozzá, majd ismertette: 22 közúti határátkelő lesz a román-magyar szakaszon 2025 januárjától. Ez Magyarország számára is új távlatot nyit, és a határmenti térség fejlődése is felgyorsulhat. A kormányfő szerint nagy segítség lesz a közrendvédelemben, hogy erről a szakaszról le lehet vezényelni az érintett rendvédelmi erőket.
Orbán Viktor az uniós versenyképességi paktum elfogadását is nagy sikernek nevezte. Meg kell állítani az uniós versenyképesség romlását – tette hozzá. Komoly teljesítmény , hogy sikerült ebben a kérdésben megegyezni.
Orbán Viktor szerint Brüsszelben úgy látják, hogy nincs új helyzet, és új realitás. Az európai elit egyelőre nem vesz tudomást az új állapotról. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az új amerikai elnök már most komoly üzeneteket küldött Európának, megváltozott a nyugati világon belüli erőviszonyok.
Más lesz a nyugati világ hozzáállása a genderkérdésekhez, a családhoz, a háborúhoz és a szankciókhoz.
Át fogunk térni háború korszakáról a béke korszakára, és ennek Magyarország örül
– mondta a kormányfő. Emlékeztetett: 1,5 millió menekült érkezett Ukrajnából a háború kitörése óta, nagy részük tovább ment, most 80 ezren tartózkodnak a hazánkban.
Ha véget ér a háború, akkor a szankciókat felszámolhatják, és elindulhat a gazdasági fellendülés
– mondta Orbán Viktor, majd emlékeztetett, hogy Brüsszelben a legnagyobb pártok kötöttek egy paktumot, és mindent úgy akarnak folytatni, ahogyan az eddig volt.
Szerinte azért akarnak minket naponta egymillió euróra bírságolni, mert nem akarunk befogadni migránsokat. Azért büntetik Magyarországot, mert nem akarjuk, hogy hazánkban olyan események történjenek, mint legutóbb Magdeburgban.
Orbán Viktor arról is szólt, hogy a Patrióták személyében előállt Brüsszel ellenzéke. A következő időszak kilátásairól azt mondta, hogy a nemzeti konzultáció volt az alapja az új gazdaságpolitika megteremtésének. Egymillió kétszázötvenezer ember vett részt a konzultációban - ismertette a kormányfő, aki szerint ez azt mutatja, hogy ebben van szufla, az emberek igenis érdeklődnek a közügyek iránt.
A következő évben olyan dolgok fognak történni, amik korábban nem történtek.
Orbán Viktor az intézkedések közül kiemelte a lakbértámogatást. Tőketámogatást adnak a magyar kkv-knak, és ezért cserébe a cégek elfogadták a minimálbér-emelést. Fontos, hogy azokat a fiatalokat is támogassák, akik a felnőtt életüket munkával kezdik , és ne csak az egyetemistákat támogassák - tette hozzá.
Ezért hozták létre a januártól igényelhető munkáshitelt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre