Orbán Viktor szerdán Putyinnal, holnap már Erdogannal tárgyal.
Orbán Viktor pár napja a pápával tárgyalt a Vatikánban a béke előmozdítása érdekében. Hétfőn már Trump megválasztott elnökkel kezdte a hetet, ahol szintén szóba került az ukrán háború. Alig pár óra múlva már Budapesten tartott beszédet. Szerda reggel Putyin elnökkel tárgyalt, csütörtökön már Törökországban tárgyal.
Putyinnal áttekintette a folyamatosan fejlődő kétoldalú gazdasági, kereskedelmi együttműködés aktuális kérdéseit. Kiemelt figyelmet fordítottak a kölcsönösen előnyös energetikai projektek további támogatására.
Tárgyaltak az ukrajnai helyzetről is; ezzel kapcsolatban Orbán Viktor jelezte, hogy érdekelt a válság politikai és diplomáciai megoldásának keresésében, figyelembe véve számos nyugati vezetővel fennálló kapcsolatait.
Vlagyimir Putyin a maga részéről értékelést adott a magyar miniszterelnöknek az Ukrajna körüli helyzet jelenlegi alakulásáról. Megvitatták a közel-keleti régió feszült helyzetét is a közelmúlt szíriai eseményeivel összefüggésben.
A tervek szerint Törökországban is szóba kerül a béke. Erdogan elnök és Orbán Viktor tárgyalásán megvitatják az aktuális nemzetközi ügyeket, az ukrajnai és a közel-keleti konfliktust, a béke esélyeit, valamint a magyar-török kapcsolatok számos témakörét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre