Felfedte a szakértő: 2029-ben kiderül, kipusztul-e az emberiség még a mi életünkben

Közeleg a világvége? Hamarosan kiderül!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.12.17.
aszteroida becsapódás világvége

Jó ideje lehet tudni, hogy egy kisbolygó, a 2004-ben felfedezett 99942 Apophis a következő években kétszer is aggasztóan közel kerül a Földhöz: első alkalommal 2029-ben, majd 2036-ban húz el mellettünk. Noha a NASA számításai szerint igen csekély az esélye, hogy ténylegesen keresztezze egymást a Föld és az aszteroida pályája – azaz becsapódjon, ami katasztrofális következményekkel járna az emberiség számára –, egyes szakértők szerint sajnos megvan az esélye, hogy az első „látogatása” alkalmával olyan hatások érik, ami miatt módosul a pályája – ami cseppet sem jó hír számunkra.

2029. április 13-án (ami ráadásul egy pénteki napra esik) ugyanis alig 30 ezer kilométerre húz majd el a Föld felszínétől a 335 méteres 99942 Apophis, azaz alacsonyabban lesz, mint ahogy a bolygónk körül a kommunikációs műholdak keringenek! Jelenlegi tudásunk szerint ez lesz a legnagyobb tárgy, ami ennyire közel került valaha is a Földhöz. Ugyan csekély az esélye, de elképzelhető, hogy az aszteroida egy úgynevezett gravitációs kulcslyukon halad át, amely hatással lesz a pályájára. Ha ez a pályamódosítás megtörténik, az akár azt is jelentheti, hogy a következő találkozásnál épp eltalálja a földet. Szerencsére a NASA számításai szerint jelenleg azért erre igencsak kicsi az esély, valahol 1:45 ezerhez és 1:250 ezerhez között van, tehát nagy valószínűséggel megússzuk a világvégét.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás