
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMiskolcon pénteken hivatalosan is munkába állt félszáz járatseriff, akik a városi tömegközlekedés biztonságát erősítik. A budapesti BKK-rendészetre ezzel szemben még várni kell, ráadásul a tervezett létszámot is megfelezték.
Miskolc példát mutat: működő közlekedésrendészet van jelen a vidéki nagyvárosban. Pénteken (11. 22.) hivatalosan is szolgálatba léptek Miskolc új járatseriffjei, akiknek feladata, hogy rendet teremtsenek a helyi tömegközlekedési eszközökön. „Munkájuk folyamatos, és idővel egyre több miskolci buszon és villamoson fognak majd megjelenni a járatseriffek” – állította Tóth-Szántai József polgármester.

A járatseriffrendszer péntektől elindult Miskolc leginkább problémás tömegközlekedési járatain és vonalain. A miskolci polgármester személyesen is köszöntötte a járatseriff tagjait.
Azt a feladatot kapták Miskolc város vezetésétől, hogy rendet teremtsenek a miskolci közösségi közlekedésben, legyen rend a buszokon és a villamosokon
– mondta Tóth-Szántai József.
A seriffek a visszajelzések szerint megnyugtató biztonságérzetet adhatnak majd a miskolciaknak a tömegközlekedés közben. A tervek szerint a járatseriffek a leginkább problémás busz- és villamosvonalakon fokozott létszámban lesznek jelen.

Bár Karácsony Gergely eredetileg nem akart BKK-rendészetet és inkább abban hitt, hogy elég lenne több kamera a járatokra, Vitézy Dávid kitartott a javaslata mellett, amit végül a Fidesz–KDNP frakció támogatásával meg is szavaztak, és első ütemben 75 emberrel indul a BKK-rendészet 2025 januárjától.
Erről Vitézy Dávid közölt egy posztot hétfőn (11.18) a Facebook-oldalán:
A BKK-rendészet terve ambiciózusnak indult: Vitézy Dávid a kampányban 200 fővel kívánta felállítani a rendészeti szervezetet, amely a közlekedési eszközökön, a biztonság növelésében játszana nagy szerepet a budapestiek életében.

Azonban az ambiciózus tervek – amelyek a 200 fős rendészeti szervezetről szóltak – a fővárosi költségvetési gondok miatt alaposan megcsappantak. A BKK-rendészet mindössze 75 fővel indulhat majd el 2025 januárjában.
Pedig a BKK rendészet feladata az lenne, hogy rendet tartson a budapesti közösségi közlekedésben, fokozottan a tömegközlekedési eszközökön, mint ahogy a miskolci példa is mutatja.
Ezzel szemben Miskolc néhány hónap alatt meg tudta valósítani a saját „BKK-rendészetét”. Ugyanis a városvezetése felismerte, hogy a közlekedésrendészet nem csupán a szabályok betartatásáról szól, hanem az utazók biztonságérzetének a javításáról is.
Melyik városban lesz jobb a közlekedési biztonság? Miskolc már az élen van, Budapestnek pedig ideje lesz felgyorsítani!

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.