
A Médiahatóság hivatalos jelentése: Öngyilkosságra, droghasználatra buzdítja a fiatalokat Azahriah
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
Nem tesszük zsebre, amit most kapunk.
Nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, amely éjszaka is folytatódik, így szerdán már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna csak éjjel éri el a nyugati határt. Szerdán északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, főleg az ország északnyugati felében számíthatunk több csapadékra, miközben a Tiszántúlon és helyenként délen maradhatnak szárazabb területek is. A legtöbb csapadék a Dunántúl északi és középső tájain valószínű. A Dél-Dunántúlon szerdán délután az ég is megdörrenhet. A déli, délkeleti szelet időnként élénk, a Dunántúlon szerdán erős széllökések kísérhetik. Késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között valószínű, ennél néhány fokkal alacsonyabb értéket a keleti, északkeleti, hidegre hajlamos helyeken mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 13 és 19 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon ennél hidegebb, míg délen ennél pár fokkal melegebb lesz.
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
Több ezer káresetről érkezett bejelentés.
A forgalom jelenleg egy sávon halad.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.