Brutális idővel indul a hét: de van egy rossz hírünk is

Erre vártunk már mióta...



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2024.09.23.
időjárás előrejelezés napsütés ősz

Az elmúlt napok időjárása már nagyából őszies volt. És ezt még a következő időszakban is érdemes kiélvezni, hiszen nemsokára óriási változásra lehet számítani.

Kálmán András, a kunmadarasi csordás testközelből fényképezi az időjárás jelenségeit. Ezen kívül hobbija, hogy előre jelzi, milyen idő lesz.
Érdemes kihasználni a jó időt, már nem tart sokáig... Fotó: Olvasói fotó

Ám előtt még a hét elején, hétfőn csak kevés fátyolfelhő zavarja a kellemes szeptemberi napsütést. Eső nem lesz. 22–27 fokos nyárias meleg valószínű. A délkeleti szél megélénkül – írja legfrissebb előrejelzésében a Köpönyeg.

Ami a folytatást illeti...

Kedd

Délnyugat felől érkező szórványos záporok és zivatarok várhatók, az ég többnyire erősen felhős lesz. A déli és délkeleti szél sok helyen megélénkül, zivatarok környezetében erősebb széllökések is előfordulhatnak. Délután 18 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerda

Fokozatosan csökken a felhőzet, inkább már csak délen és keleten fordul elő zápor. 22 fok körüli értékeket mérhetünk. A DNy-i szél megerősödik.

Csütörtök

Részben felhős időre számíthatunk, időnként napsütéssel. Helyenként eső vagy zápor is kialakulhat. A déli, délnyugati szél sok helyen élénk lesz, néhol erősebb lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, míg a nappali csúcsértékek 21 és 25 fok között alakulnak.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás