Magánéleti gondokkal küzdött, rejtélyes körülmények között tűnt el Dani

Titokzatos körülmények közt veszett nyoma a fiatalnak, akinek a keresését ráadásul az időjárás is akadályozza.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.09.13.
Módosítva: 2024.09.13.
eltűnt időjárás keresik

Szülei rettenetesen aggódnak, ugyanis egy héttel ezelőtt igencsak rejtélyes körülmények közt tűnt el a 29 éves Bódog Dániel Alex. A pécsi születésű fiatalról szeptember 6-án hallottak utoljára a szerettei. Szüleit akkor azzal hívta fel, hogy menjenek érte, ugyanis rosszul érezte magát, ezért Kalocsa és Dusnok között leszállt a buszról, amin utazott. Édesanyjával az utolsó pillanatig telefonos kapcsolatban voltak, ám egyszer csak megszakadt a vonal, és mire a szülők odaértek, Daninak már csak hűlt helyét találták – írja a Bors

Eltűnése körülményeit csak tovább bonyolítja, hogy egyesek azt állítják: egy dusnoki hídról a Vajasba ugrott, ám onnan kiúszott, felmászott a szalagkorláthoz, majd onnan továbbment, de minden cuccát hátrahagyta a híd pillére mellett. 

Az időjárás is a keresőcsapatok ellen dolgozik

Sajnos a pénteki, egész országot érintő, erőteljes esőzés nem kedvez a keresésnek, így hiába igyekeznek a nyomára bukkanni a keresőcsapatok, jelenleg még nem került elő a fiú. Ráadásul le is kellett állítani a keresést, ugyanis Dusnok környékére még viharjelzést is kiadtak. Ilyen körülmények között pedig lehetetlen lenne Bódog Dániel nyomára bukkanni.

Magánéleti gondokkal küzdött?

Ismerősei szerint a Pécsen diplomát szerző, de egy ideje egy budapesti szociális intézményben dolgozó Dani élete a fővárosban siklott félre, az elmúlt időszakban súlyos magánéleti gondokkal küzdött, ezért is szeretett volna hazamenni, és azt tervezte, huzamosabb ideig otthon is maradna. Korábban maga is arról írt a Facebookon, hogy sajnos hozott rossz döntéseket, amelyekkel másokat is megbántott.

Az elmúlt egy évben nagyon sok minden történt. Kísért a balszerencse, amit igazából az én rossz döntéseim idéztek elő. Volt akit megbántottam, ezért nem is várok sem sajnálatot, sem megbocsátást. Most azonban ezt próbálom megfordítani

– fogalmazott a férfi a július 7-i bejegyzésében. A férfi ekkor azzal zárta az üzenetét: minden nehézség ellenére most próbálja rendezni az életét – idézi posztját a Bors cikke. 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás