Súlyemelés közben történt meg a legrosszabb, holtan esett össze a férfi

45 kiló okozta a vesztét. A mentők küzdöttek érte, de egy héttel a baleset után meghalt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.08.16.
súlyemelés fejsérülés halál

Egy férfi összeesett és meghalt, miután megpróbálta felemelni a 45 kilós súlyzót barátja otthonában. Az 58 éves David Duffy tavaly októberben vesztette életét az Egyesült Királyságban. Mint kiderült, az eset idején a férfi ittas volt, és bár barátja figyelmeztette, hogy ilyen állapotban ne súlyzózzon, David nem hallgatott rá. A súlyzóval a kezében elvesztette az egyensúlyát, majd erősen beütötte a fejét, és végül belehalt sérüléseibe.

Aznap az utcán találkoztunk. Láttam, hogy részeg, többször megingott. Azt mondta, hogy pisilnie kell, ezért bemegy a bokrok közé, de mondtam neki, hogy jöjjön be hozzám és használja a lakásomban a mosdót. Meglátta a súlyzót, és úgy döntött, hogy megpróbálja megemelni. Ahogy megpróbálta, a karjai remegtek. Mondtam neki, hogy hagyja abba, nem kell bizonyítania semmit

– nyilatkozta a szemtanú, aki szerint ezután a padlóba verte a fejét az áldozat. A barát ezután mentőt hívott, közben pedig megkezdte az újraélesztést írja a Metro. David soha nem tért magához, és egy héttel azután, hogy beütötte a fejét, meghalt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás