Ufónak hitték, ezért szétverték az emberiség egyik jelentős találmányát

Párizsban történt az eset, méghozzá ma 241 éve. A találmány pedig, amitől megijedtek az emberek, nem volt más, mint egy hatalmas léggömb, amit akkor engedtek először útjára.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.08.27.
Módosítva: 2024.08.27.
ez lesz ma léggömb léghajó

Ezen a napon engedték fel az első hidrogénnel töltött léggömböt

1783. augusztus 27-én Párizsban szállt fel a Jacques-Alexandre César Charles francia fizikus által épített, 3,5 méter átmérőjű, 27 köbméteres, selyemmel és gumival bevont léggömb. A kísérlet a Montgolfier fivérek 1783. június 5-i személyzet nélküli léggömbrepülésének sikerét folytatta. A világon az első hidrogénballon 42 perces repülés után Párizstól 22 km-re, Gonesse falu közelében ért földet, a környékbeliek nem kis meglepetésére. Alig merték megközelíteni az égből aláereszkedett szörnyet, majd nekirontottak és vasvillákkal szétverték a földre szállt ördögöt.

léggömb léghajó
Párizsban történt az eset, méghozzá ma 241 éve. Fotó: Marzolino / Shutterstock

Az egyik leghíresebb magyar építész is ezen a napon született

Lechner Ödön építész, a magyar stílusú szecesszió úttörője, az Iparművészeti Múzeum tervezője 1845-ben ezen a napon született. Budán és Berlinben végezte építészmérnöki tanulmányait, majd hosszabb itáliai tanulmányútra indult. Hazatérve Pártos Gyulával közös irodájában kezdte meg a munkát, alakította ki jellegzetes magyaros-szecessziós stílusát, amelyet különösen egyénivé tett a Zsolnay-kerámiák alkalmazása. Egyik utolsó, sokak által kedvelt műve a pozsonyi Kék templom.

Ma van Szent Mónika napja is

Szent Mónika, a férjes asszonyok és az anyák védőszentje (Szent Ágoston édesanyja) 332 és 387 között élt. Mónikát a pogány patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét is megnyerje Krisztusnak. Hallgatag türelemmel tűrte férje hűtlenségeit és dühkitöréseit, végül meghódította férjét, aki halálos ágyán megkeresztelkedett. Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Mónikáról. 1969-ben az ünnepet Szent Ágoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át –olvasható az Országos Széchenyi Könyvtár feljegyzéseiben.

Egy állatorvos olimpikonunk is augusztus 27-i születésű

Konrád János olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző és állatorvos 1941. augusztus 27-én született. Pályafutását 1956-ban a BVSC-nél kezdte, 1964-től a Budapesti Honvéd, 1970-től a Vasas Izzó, 1976-tól 1977-ig az OSC játékosa volt. A női válogatott szövetségi kapitánya volt 1984 és 1989 között, 1990–1992 között a férfiválogatott szövetségi kapitánya, mesteredzője volt. 2014-ben hunyt el.

Óvodai pótbeiratkozás lesz ebben a kerületben

Pótbeiratkozást tartanak Józsefvárosban, melynek időpontja a 2024–2025-ös nevelési évre a kerületi óvodák tagóvodáiban augusztus 27-én, kedden lesz 13–17 óra között. Az óvodák munkatársai kérik, hogy a Virágkoszorú tagóvodába menjen a beiratkozási adatok felvétele miatt az, aki a Napvirág tagóvodát szeretné választani.

Kezdetét veszi a Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivál

Idén 2024. augusztus 27. – szeptember 1. között kerül sor az ország legjobb borászatai és pezsgőpincészetei részvételével megtartott fesztiválra. A helyszín a Szabadság tér lesz, ahol kiemelkedő bor- és pezsgőkínálattal, minőségi street food kínálattal és koncertekkel várják a látogatókat. Az eseményen való részvétel ingyenes, de az elfogyasztani kívánt nedűkért természetesen fizetni kell.

Ma utoljára lesz KRESZ-suli a Városligetben

Ma utoljára tartanak ingyenes KRESZ-suli-foglalkozást a Városliget megújult oktatópályáján. A foglalkozáson nemcsak megtanítják a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni, hanem pecséteket is gyűjthetnek, 3 után pedig egy igazi, névre szóló jogosítványt is kapnak. További részletek itt olvashatók ezzel kapcsolatban.

A tegnapihoz hasonló, meleg idő lesz ma is

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint kedden is sok napsütés lesz, amit már gomolyfelhők is zavarhatnak, és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Marad viszont a forró nyár: 35-36 fok ígérkezik ma is.

Továbbra is forgalomkorlátozás van érvényben a VII. kerületben

Egy filmforgatás miatt ma éjfélig a következő utcákon tilos megállni, illetve le is zárják őket időszakosan. Tilos megállni a Dob utca 51–57. szám előtt, a Dob utca 50–52. szám előtt, a Kertész utca 23–31. szám előtt, a Kertész utca 30–36. szám előtt, a Dob utca 48. szám előtt és a Kertész utca 40. szám előtt. Emellett időszakosan lezárják a Verseny utca 2., 14. és 28. számok előtti szakaszt, és augusztus 27-én 14 órától 20 óráig a Dob utca 48. szám előtti útszakaszt, az Akácfa utca 32. szám előtti útszakaszt és a Kertész utca 40. szám előtti útszakaszt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás