
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
Kedden 11 órára helyreállt a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvaron. A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy már nyoma sincs a kisiklott szerelvény okozta fennakadásoknak.
Komoly fennakadást okozott egy kisiklott intercity a Keletinél. Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, egy vasárnap esti baleset következtében le kellett zárni a budapesti Keleti pályaudvart. Egy kisiklott szerelvény miatt nem indítottak és nem is fogadott szerelvényeket. A kisiklott vonat visszaemelését a szakemberek azonnal megkezdték, de így is hosszú ideig okozott fennakadást a vasúti közlekedésben.

A Metropol munkatársa a baleset harmadnapján augusztus 27-én a délelőtti órákban járt a helyszínen. Addigra már úgy látszott, hogy kezd helyreállni a vasúti forgalom. Az információs tábla tájékoztatása szerint a pályaudvar folyamatosan indít és fogad is szerelvényeket. Meglepő módon a pályaudvaron és a környékén a megszokottnál kevesebb embert láttunk, ami feltehetően az eddigi fennakadásoknak és késéseknek tudható be.

A MÁV információt felhívtuk és azt tájékoztatást kaptuk, hogy már kedd délelőtt 11 órára a vonatközlekedés teljes helyreállt a Keleti pályaudvaron. A Mávinform keddi közleményében többek között a következőket írta:
A vasárnap esti baleset után a járművek műszaki mentését már éjszaka megkezdték, és az utolsó siklott kocsi beemelése is már hétfőn kora délután megtörtént. A műszaki mentés során végül sikerült mind az öt járművet emelőberendezésekkel visszahelyezni a sínekre, így nem volt szükség a vasúti daru bevetésére, illetve az ezzel járó felsővezeték-rendszer elbontására, ami a kárelhárítás idejét is meghosszabbította volna. Már vasárnap késő estétől közel száz munkatársunk dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán.
Még Lázár János, közlekedési miniszter is megszólalt a legnagyobb közösségi oldalon, ahol többek között a következőket írta:
Köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán. Köszönjük az utasok türelmét, megértését és közreműködését is.

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.