Így néz ki a kisiklott vonat a Keletinél, dolgoznak a szakemberek – Fotók

Javában dolgoznak a munkások a Keleti pályaudvarnál kisiklott vonat visszaemelésén, majd megkezdik a pálya helyreállítását. A Metropol munkatársai bejutottak a helyszínre, és saját szemükkel látták, mi történik éppen.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.08.26.
Módosítva: 2024.08.26.
vonat kisiklott mentés baleset

Láthatósági mellényt viselő munkások dolgoznak a Keleti pályaudvarnál, vasárnap este bekövetkezett baleset helyszínén. Tudják, sok minden rajtuk múlik, többek között az, hogy mikor állhat helyre a vasúti forgalom az országban. A Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem is fogad szerelvényeket, az utasokat pótlóbuszokkal szállítják más pályaudvarokra.

MK__1227
A baleset több vágányt érintett Fotó: Metropol

Vasárnap, augusztus 25-én este a Keleti Pályaudvarra tartó Claudipolis InterCity eddig tisztázatlan okból kisiklott. Az utasok körében kitört a pánik. A Magyar Nemzet a közösségi médiából idézett néhány megszólalót.

„Én rajta voltam. A váltónál az első kocsi első tengelye az egyik sínen volt, a hátsó tengely már a másik sínre váltott.  Így keresztben mentünk, amíg meg nem álltunk. Szerencsére lassan mentünk, és nem borultunk fel, de a fedélzeten nagyon ijesztő volt. Mivel keresztbe mentünk két sínen, a sínek közötti oszlopokat elvittük, és azok repültek minden felé!” – fogalmazott az utas.

MK__1243
Még tart a műszaki mentés Fotó: Metropol

Hát volt ijedtség!!! Rémülten néztünk csak egymásra, sikítottunk, borzalmas volt!

– tette hozzá egy társa.

A műszaki mentés még hétfőn is tart. Ugyan már több vagont elvittek a helyszínről, van olyan, amit még csak most próbálnak a sínekre visszaemelni, hogy el tudják vontatni.

Még szerencse, hogy senki nem sérült meg. Az is mázli, hogy viszonylag ritkák itthon az ilyen balesetek

– beszélték egymás között a munkások.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás