
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
A nyugdíjas férfi egy vita közben szúrta le az alatta lakót.
Rendőrök és mentősök szirénájára eszméltek a környékbeliek a XIII. kerület angyalföldi kerületrészének egy csendes, takaros, társasházas utcájában kedden (július 9.) délután. Az egyik társasházban lakó férfit ugyanis meggyilkolták, a Bors információi szerint egyenesen szíven szúrták.
A rendőrség azonnal lezárta a helyszínt, míg a mentősök mindent megtettek, hogy megmentsék a vérbe fagyott áldozatot, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett rajta segíteni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 17 óra 54 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy XIII. kerületi társasházban megszúrtak egy férfit. A rendőrök és a mentők azonnal a helyszínre mentek, de a sérült férfi a szakszerű és gyors egészségügyi ellátás ellenére a helyszínen meghalt
- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A zsaruk már ott, a helyszínen elfogták a feltételezett tettest, egy hetven éves férfit, akit őrizetbe vettek, úgy tudjuk, hogy kihallgatása jelenleg is tart.
A Bors úgy értesült, hogy a drámai eseménysorozat hátterében egy régóta húzódó vita állt: úgy tudni ugyanis, hogy a 70 éves férfi már régóta haragos viszonyban volt az alatta élő 50 éves férfivel.
A két lakó gyakran vitatkozott egymással, információink szerint az utóbbi időben is többször összekaptak. Így történt ezen a tragikus délutánon is: a nyugdíjas haragosan sietett le lakótársához, akivel ismét összevesztek, az idős férfi azonban ezúttal egy késsel érkezett, amit a vita hevében elő is kapott, majd belevágta vitapartnerébe.
A helyiektől úgy értesült a lap, hogy a férfi nem menekült el, a tett helyszínén várta meg a kiérkező rendőröket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés ügyében nyomoz.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.