Horror az M0-on: sofőr nélküli, lángoló kocsi gurult az autók közé – Videóval

Az autó sofőrje vélhetően nem húzta be a kéziféket, a kocsi így lángolva gurult be a sávok közé.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.17.
Módosítva: 2024.07.17.
m0 életveszély magyar közút kigyulladt autó

Döbbenetes és életveszélyes látványnak lehettek tanúi az M0-s autópályán haladók Csömör térségében: a békés autózó sofőrök először egy, a leállósávban veszteglő, hatalmas lángokkal égő kocsira lettek figyelmesek. Ezután viszont, ha ez nem lett volna elég ijesztő, még hajmeresztőbb dolog történt: az autó szépen, lassan gurulni kezdett, egyenesen a sávok közé.

Az autó lángolva gurult be a kocsik közé, mivel a kéziféket nem húzta be a sofőr 
Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt./Facebook

Mint az később kiderült, az autó menet közben kapott lángra, a sofőrnek pedig sikerült az út szélére kormányoznia a pokoli katlanná vált kocsit, majd ki is ugrott belőle. Azonban a kéziféket nem húzta már be, így a sofőr nélkül maradt autó füstölve és lángolva gurult be a többi autó köz.

Egy aprócska probléma volt csak, hogy elfelejtette vagy nem tudta behúzni a kéziféket, így pár perc után a kocsi lángolva begurult a sávok közé

 – magyarázta a Magyar Közút, akinek a kamerái fel is vették a döbbenetes képsorokat. Hozzátették, hogy a sofőr éppen csak barátkozott az autóval, ugyanis a történtek előtt vásárolta a kocsit. 

Mint kiderült, a kocsit éppen elhozta a sofőr egy vásárlásból, nem is volt még átíratva és a végén el is hagyta a helyszínt…

 – fűzték hozzá. 

A közútkezelő ezért az autósokat is figyelmeztette: legyenek óvatosak, különösen a mostani száraz, forró időben

Tanuláságok? Legyen nálad poroltó. Ha pedig megállsz – bárhol is vagy – húzd be a kéziféket és ne hagyd el a helyszínt. Ja és figyeljetek arra, hogy nyáron, egy mostanihoz hasonló szárazabb időszakban egy eldobott csikk is könnyen nagyobb tüzet okozhat!

– szögezték le. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy a sofőr miért hagyta el a helyszínt, így lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste a Pest Vármegyei rendőr-főkapitányságot, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás