
Megrázó tragédia: Csupán tíz perccel késték le fiuk utolsó pillanatait a szülők
Tragikus balesetben vesztette életét.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a családnak, ha egy napot úgy akarnak eltölteni a budapesti Csillaghegyi Strandfürdőben és Uszodában, hogy nem visznek magukkal ételt-italt, mert kilőttek a strandbüféárak. Persze nem csak itt, az összes fővárosi strandon.
A tomboló hőségben nincs is jobb, mint strandolni egyet! Az viszont nagy dilemma: vigye az ember magával otthonról az enni-innivalót, vagy bízza magát a standbüfé kínálatára? István és családja a csillaghegyi strandot választotta, de arra már nem vállalkoztak, hogy a három gyerekkel a strand büféjében lakjanak jól. Inkább az anyuka csomagolt gondosan dobozokba, fóliákba elemózsiát.
A nyári szezonban sincs tömeg Csillaghegyen, sokan ezért szeretik ezt a strandot, meg a szép környezete miatt. A büfékínálat árai azonban sokkolók: a csirkés hamburger 3290 forintba kerül, a rántott csirkemellfilé adagja 2890 forint, köretként a hasábburgonya 1100 forint. Ásványvizet 390 forintért tud venni a szomjas strandoló. Ha ebből szeretne megebédelni egy öttagú család, több mint húszezer forintot otthagy egy étkezésre – és akkor még nem is söröztek a szülők.
Nem csoda, hogy a büfét kevésbé vették igénybe a fürdőzők ottjártunkkor. Találkoztunk viszont egy öttagú családdal, akik a maguknak hozott reggelijüket fogyasztották éppen. A menüjük egyszerű volt: a gyerekeknek húsos szendvics, uborka, virsli, üdítő és csipsz volt az asztalon. Szerintük olyan magasak a büféárak a csillaghegyi strandon, hogy az ember kétszer meggondolja, ott vásároljon-e.
Az első két alkalommal, amikor ide jöttünk tavaly nyáron, nem hoztunk magunkkal ételt. Sokan voltak a büfénél, de kiálltuk a sort és vásároltunk. Akkor a belépődíj árának majdnem a dupláját (a családi belépő 10 900 forint – a szerk.), nagyjából 20 ezer forintot fizettünk ötünkre egy étkezésért, pedig a legolcsóbb ételeket választottuk. Ez így is nagyon sok!
– húzta alá István, aki az idei árak láttán végül meghúzta a határt a nejével. „Emelkedtek az árak. Egy háromdecis dinnyés limonádé 900 forint, horror!” – jegyezte meg István, ezért döntöttek a feleségével úgy, hogy otthonról hozzák az ételt a strandra.
„Saját limonádét, szendvicseket hoztunk a gyerekeknek, meg néhány csomag csipszet. Így 16 ezer forintot spóroltunk, mert a zsemle 70 forint volt darabja, az ásványvíz is 99 forint volt, a többi sem volt drágább összesen 5 ezer forintnál. Most, hogy emelkedtek az árak, nem fogunk a strandbüféből vásárolni, az már biztos!” – fogadkozott István.
A pár szerint nemcsak ők vannak ezzel így.
Más is hasonlóan gondolkodik, azt tapasztaljuk. Amit például mi magunknak hoztunk, abból egyrészt olcsón jóllakunk, másrészt nem kell a tűző napon a gyerekekkel aszalódni a büfénél. Ez így jobban megéri
– zárta szavait a férfi. Egy idős asszony hűtőtáskában hozta magával az aznapi menüjét.
Szendvicset és üdítőt hoztam, de ahogy láttam, vannak azért még páran, akik hűtőtáskával érkeztek
– jegyezte meg a strandoló asszony.
Megkérdeztük a büfést is, mi az oka, hogy a szokásos éttermi áraknál is magasabb áron dolgoznak, de azt mondta, a főnöke engedélye nélkül nem nyilatkozhat. Írásban feltettük kérdéseinket a strandbüfé üzemeltetőjének is, tudni szerettük volna azt is, hány százalékkal emelte a tavalyihoz képest az árakat, amint válaszol, cikkünket frissítjük.
Tragikus balesetben vesztette életét.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.