Elözönlötték a patkányok Budapestet, a komposztálókban csak úgy hemzsegnek

Nagy divat városi környezetbe komposztálót tenni, de nem okos. A patkányok kilóméterekről megérzik az ennivalót...



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.07.14.
patkány játszóter komposztáló Budapest

Budapestet drasztikus szinten elönzönlötték a patkányok, évek óta szemmel láthatóak számos helyen. A szakemberek szerint most már nem elég a lokális problémákat kezelni, hasonló átfogó írtásra lenne szükség, mint  legutóbb, a 1970-es években volt. Ráadásul a baloldali vezetésű önkormányzatok és a főváros, előszeretettel helyez ki városi környezetben komposztálókat is a parkokba akár játszóterek szomszédságába. Ez viszont azt jelenti, hogy az élelmet kilóméterekről kiszimatoló patkányok, gyakorlatilag tábort vernek benne. A probléma lassan közegészségügyi kérdéssé válik...

 

Legutóbb két józsefvárosi téren is jelezték a lakók a patkányok állandó randalírozását a komposztálókban

Patkányok jelentek meg egy józsefvárosi játszótér közvetlen közelében /
A losonci téren mindennapos látvány ez a játszótérnél, a szülők aggódnak Fotó: Metropol olvasó

 „Ez a komposztáló a homokozó mellett van, ahol sok kisgyermek játszik. Mi lesz, ha véletlenül megharapna valakit egy ilyen bestia?Tehették volna valahová játszótéren kívül is. Eleve én nem is tennék panellakások közé ilyet, hiszen rothadó növények vannak bennük, bűzlenek és állandóan tele vannak legyekkel, bogarakkal! Nyáron meg rothad szagok vannak! És ezt kell szagolniuk az itt lakoknak!” - panaszkodott a közelmúltban egy férfi a Józsefvárosi Önkormányzat által kihelyezett Losonci téri komposztálónál. A kerület annyira nem veszi komolyan a lakosságot zavaró problémát, hogy a komposztálók Losonci téri közösségének egy tagját most éppen díjazásra javasolja.

 

A Teleki tér környékén élők is ki vannak akadva

Utcaszerte terjengő bűz keseríti meg a Teleki téri park szélére telepített közösségi komposztáló mellett élők életét is. A létesítés előtt – ahogy az utóbbi években annyiszor – a lakókkal nem egyeztettek, ráadásul hamarosan felbukkantak a patkányok a tárolók körül. Weisz Gábor, a Magyar Közösképviselők Egyesületének vezetője szerint, a nyitott komposztálóknak nincs helye a parkok vagy játszóterek közelében. 

A hőségben rothadó élelem szaga akasztotta ki a Teleki tér környékén élőket, akik állandó jelleggel találkoznak patkányokkal is Fotó: MW

A lakosság itt sem hagyta szó nélkül: "Milyen jó a közösségi rohasztás, komposztálás. Ja, hogy az ott fog erjedni. MEGLEPŐ. Ezeket amúgy mikor helyezik át Rádai Dani (alpolgármester), meg Pikó András (polgármester) lakásának ablaka elé?"

 

"Korábban soha nem volt itt patkány!"

A komosztálók igazi csemegekosárnak számítanak egy patkány számára, de ez a probléma már "csak hab a tortán". Valójában eleve rengeteg a betegséget is terjesztő rágcsáló szerte a városban. Még a társasházakban is találkozni velük. 

„Kérdezném drága polgármester urat, hogy nem szeretne hazavinni párat?” – fogalmazta meg gondolatait korábban egy józsefvárosi, Palotanegyedben élő férfi. A Kőfaragó utca egyik társasházában többen is panaszkodtak:

Több mint tíz éve lakunk Józsefvárosban! Ez idő alatt soha, de soha nem volt patkány a társasházunkban! Most hemzsegnek!

Igencsak aggasztó hírek érkeztek továbbá az Orczy negyedből is. „Patkányok sétálnak fényes nappal az utcán, a házak udvarán! – írta egy nő.

 

A pesti kerületek durván fertőzöttek

  • Patkányok az óvodában

Tavaly ősszel többször is előfordult, hogy társasházak közelében vagy a nyílt utcán láttak patkányokat a lakók. Gazdagréthez hasonlóan két zuglói óvodában is találtak patkányokat - és nem szóltak a szülőknek...

  • IX. kerület, Határ út

A villamosmegálló melletti bokros, elhanyagolt, szemetes területen falkában járnak a rágcsálók. Jellemzően legalább 5-6 patkány szaladgál a szemétkupacok között.

  •  Angyalföld: Egy hónap alatt 30 észlelés

Több XIII. kerületben élő arról számolt be, hogy óriási patkányok kóricálnak szabadon.

"Akkora patkányt láttam, hogy fel tudtam volna ülni a hátára!" – írták az egyik kerületi Facebook-csoportban. A Radnóti Miklós utcában, a Katona József utca, a Balzac utca környékén is alig egy hónap alatt több mint 30 patkányészlelést jelentettek tavasszal.

 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás