Elhallgatta, de lebukott: ezekben az ügyekben kamuzott a választóknak Karácsony Gergely a kampányban

Számos alkalommal lebukott a „csődpolgármester” amiatt, mert elhallgatta az igazságot. Mutatjuk a legdurvább hármat!



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.07.05.
Módosítva: 2024.07.05.
Karácsony Gergely alsó rakpartot Vitézy Dávid Szentkirályi Alexandra BKK

A csupán 41 többletszavazattal újrázó „csődpolgármester” titokban akarta tartani a budapestiek előtt többek közt azt, hogy teljesen lezáratja a pesti alsó rakpartot az autók elől a Szabadság híd és a Lánchíd közötti szakaszon, vagy azt, hogy kitiltatja a tízévesnél öregebb autókat a budapesti utakról. A BKV járatritkításba is fogott, miközben racionalizálásra hivatkozva vezette volna félre a fővárosi utasokat, de elmismásolta a menetrendtáblák butítását is, és mélyen hallgatott, majd kamuzott a BKK 50 milliárdos adósságspiráljáról.

Karácsony Gergely főpolgármester már korábban is lebukott vagy zavaros magyarázkodásba bonyolódott hazugságai miatt / Fotó: MW

Az, hogy a „csődpolgármesternek” komoly kihívói voltak a választáson, több témában is felnyitotta a budapestiek szemét. Persze a kamuzásokon ért Karácsony már a kampány előtt lebukott jó néhányszor, így ezeket csak tetézte az a számos hazugság, amely a választási hajrában lepleződött le. Ezek többsége leginkább olyan intézkedéshez volt köthető, amelyeket önös érdekből hallgatott el Karácsony Gergely, becsapva ezzel a fővárosiakat. 

A főpolgármester-jelölti vitában Vitézy Dávid Karácsony Gergely fejére olvasta az igazságot, ő pedig próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant / Fotó: youtube

A legfrissebb a főváros fizetésképtelenségének elhallgatása volt – az esetre Vitézy Dávid hívta fel a figyelmet –, amely az olcsóbb agglomerációs bérlet kapcsán pattant ki. Ennek lényege gyakorlatilag az, hogy a kieső bevételt tartozásként ismeri el a főváros, hiszen nem képes fizetni saját cégének (BKK), és a jövő évi működést terheli meg vele Karácsony. A trükkel a szolgáltató BKK a főváros tartozását értékesítheti a bankok felé – mivel a főváros ezt nem teheti meg, ahogyan a likviditási problémákkal küzdő Városháza sem vehet fel hitelt –, így tehát jövőre a bank(ok)nak fizeti ki a „csődpolgármester” a pénzt kamatostul. Úgy látszik, ez volt az ára Karácsony bérlet-sikertörténetének, csak az a baj, hogy ezt a budapestiek fizetik meg…

…Az ügyletet Karácsony Gergely személyesen hagyta jóvá május 21-én – a nyilvánosságot minderről 19 nappal a választás előtt azonban nem tájékoztatta. Ezt a tartozást majd aztán a kamataival együtt 2025 márciusában, a jövő évi iparűzésiadó-bevételekből törlesztené vissza a főváros. Ez ugye azt jelenti, hogy a 2025-ös év eleve –50 milliárd forintról indul majd, s ez egy olyan pénzügyi spirál, amiből jelentős kormányzati többlettámogatás vagy az agglomerációs megállapodás újratárgyalása nélkül nem lesz kiút

– jelentette be Vitézy a közösségi oldalán, hozzátéve: „A főpolgármester-jelölti vitáján Karácsony még tagadta, hogy az agglomerációs megállapodás (vármegyebérlet) pénzügyi problémákat okozna, sőt azzal büszkélkedett, hogy milyen jól járt vele a BKK, amikor elmondtam: a féláron ingázó agglomerációs utasok miatt kieső bevételt valakinek ki kell fizetnie, és a következő főpolgármester feje fájhat majd emiatt. Most már tudjuk: ekkorra Karácsony Gergely már legalább 10 napja pontosan tudta, hogy mekkora a baj, de a választási kampányban elhallgatta, letagadta ezt a nyilvánosság előtt.” 

Tízévesnél idősebb autók kitiltása: Karácsony hülyeségnek nevezte, majd lebukott 

IMG_5079
Szentkirályi Alexandra leplezte le a szándékot, Karácsony elhallgatta volna. / Fotó: Pesthy Marton

Tényleg senki nem mondott ilyet, senki nem gondol ilyet. Nincs ilyen döntés, nincs ilyen terv” – így tagadott a főpolgármester, amikor Szentkirályi Alexandra leleplezte a főváros újabb autósellenes szándékát. Végül Karácsony saját magát buktatta le egy kikerült videófelvételen, amelyen beismeri, hogy a klímavészhelyzet meghirdetéséből az következik, hogy egy idő után a fővárosiak nem használhatnak majd Budapesten tízévesnél idősebb dízelautókat. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje kampányában úgy fogalmazott: „Karácsony ostobának nézi a budapestieket, ráadásul a megkérdezésük nélkül tiltaná ki az autókat”.

A videót itt nézheted meg:

 

Forgalom megszüntetése a pesti alsó rakparton

Kampányában Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt buktatta le a „csődpolgármestert”, miután kiderült, hogy maga Karácsony Gergely nyújtotta be és már el is fogadtatta a Gyurcsány vezette fővárosi közgyűléssel tervét.

Szentkirályi Alexandra mutatta be a Karácsonyék által elfogadott közlekedési tervet / Fotó: Facebook

E szerint a Szabadság hídtól a Lánchídig végleg lezárná a főváros a rakpartot. A főpolgármester azért is hallgathatott mélyen a konkrét döntésről, mert az autóklub és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint a budapestiek ellenzik ezt az intézkedést, de Karácsonyt ez nem érdekli. 

Karácsony Gergelyt durva hazugságon értük tetten. Közlekedési káoszt teremtett, ki akarta tiltani a kocsikat a városból, lebukott, letagadta, most pedig bebizonyosodott, hogy pont úgy hazudik, mint Gyurcsány. Az autókitiltási botrány részeként a rakpartról teljesen kitiltaná az autókat. Karácsony maga nyújtotta be azt a tervet, miszerint hétköznap, munkanapon, tanítási időben is, tehát végleg lezárná a pesti alsó rakpartot. Ezzel az utolsó szöget is bevernék a fővárosi közlekedés koporsójába. Óránként 2400 autó megy át a rakparton, ha lezárják, ezek az autók mind a kisebb utakon fognak torlódni. Nőni fog a légszennyezettség, a dugó és a káosz

– sorolta a Fidesz főpolgármester-jelöltje, majd hozzátette: a megoldásra pedig még tervük sincs, pedig a Karácsony által okozott közlekedési káosz mostanra már a főváros gazdasági növekedésének gátjává vált.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás