Kozma atya: „Megható látni, hogy egy segítő kézhez hány másik tud csatlakozni”

Több mint 30 millió forint értékű, 10 tonnányi adománnyal segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját az egyik hazai, higiéniai papírtermékeket gyártó cég.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.06.26.
Módosítva: 2024.06.26.
adomány Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) játszótér

1998-ban indította el a Játszva megelőzni programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Ennek célja, hogy a lakótelepeken élő gyerekeknek kínáljanak értékes időtöltést az iskola utáni időre, valamint az, hogy közösségi teret hozzanak létre a játszótereken – írja a Ripost.

A játszótéren időző gyerekek és szüleik ajándékcsomagot is kaptak. A képen Kozma atya és az egyik megajándékozott gyermek Fotó: Markovics Gábor

A játék olyan eszköz, amely közelebb viszi az embereket, felnőtteket, gyerekeket egymáshoz, így segíti a bizalmi kapcsolatok kialakulását és hozzájárul a gyermekek mentális egészségéhez is. Nagyon fontos, hogy a fiatalokat ne hagyjuk elkallódni, programokat szervezzünk nekik és felkaroljuk önálló kezdeményezéseiket

– mondta Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

 

Az egyik ilyen játszótér a békásmegyeri, Zemplén Győző utcai Máltai Játszótér, ahol a szeretetszolgálat egy évre elegendő termékadományt vehetett át a Vajda-Papír alapító-ügyvezetőjétől. Vajda Attila ennek kapcsán elmondta:

Óriási munka az, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végez a gyerekek érdekében. Úgy vélem, hogy a hátrányos helyzetű emberek, családok, gyerekek megsegítése közös társadalmi kötelezettség, ezért is kapcsolódunk be immár ötödik éve a karitatív szervezet munkájába.

A 30 millió forint értékű, 10 tonnányi adománnyal a cég mintegy hatezer hátrányos helyzetű gyermeket lát el egy esztendőre elegendő higiéniai papírtermékkel.

Megható látni, hogy egy segítő kézhez, hány másik tud csatlakozni

– mondta Kozma Imre atya a felajánlásról, Vajda Attilának.

Vajda Attila (hátul) és Kozma Imre atya a békásmegyeri játszótér kerítésének festésébe is beszállt 
Fotó: Markovics Gábor

A termékadományon kívül a Vajda-Papír munkatársai önkéntesként közreműködtek a Zemplén Győző utcai játszótér megszépítésében, kifestésében is.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás