Orbán Viktor: Csak az szavaz a békére, aki a Fideszre szavaz

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjút.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.05.03.
Módosítva: 2024.05.03.
atomfegyver Orbán Viktor háború

Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában adott interjút. A háború kapcsán emlékeztetett, hogy egyre félelmetesebb nyilatkozatot tesznek a miniszterelnökök: Macron kész beszélni az atomfegyverekről is, a lengyel elnök pedig kijelentette, ennek a háborúnak nem lehet diplomáciai megoldása.

 

Orbán Viktor miniszterelnök a beszélgetés elején közölte, az EU külügyi biztosa azt mondta, nem fantázia egy kiterjedt európai háború. Ezek a mondatok valóságos szándékokat takarnak, ezek nem kommunikációs buborékok. „Európa a tűzzel játszik” – fogalmazott, majd hozzátette: aggódik Európa jövőjéért.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy 1999-ben sikerült megakadályozni egy szerb–magyar háborút. „Tudom, hogy egy ilyen helyzetben észnél kell lenni” – tette hozzá. A délszláv háborúnál is rengeteg menekült érkezett – mondta. 

Magyarországot kétszer kényszerítették bele egy olyan háborúba, ami tragikus következménnyel járt.

Orbán szerint nem fogják hagyni, hogy belekényszerítsenek minket egy újabb háborúba.

Látom ezt a hétről hétre tartó háborúba való sodródást.

A háborúban nemcsak veszteség, hanem nyereség is keletkezik – mondta Orbán. Az Ukrajnának nyújtott támogatással az Egyesült Államok jól jár, és ezt maga az elnök és a külügyminiszter mondta. Mindig vannak, akik jól járnak a háborúval.”

A kormányfő szerint kevesen vannak, de erősek a háborús irányzat mögötti erők. Az emberek többsége a béke oldalán van – tette hozzá. 

Az európai vezetők a háború felé menetelnek, míg az emberek ezt nem akarják.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a földrajzi elhelyezkedés miatt mindenképpen másképpen gondolkozik a háborúról. „Nekünk nincs innen hova hazamenni, mert a franciák és az amerikaiak haza fognak menni” – tette hozzá. 

A háborún csak rajta lehet veszteni, ráadásul mi nagyon közel vagyunk a harci helyzethez.

Bennünket gyötör meg a legjobban a háború – tette hozzá. Háborús felárat kell fizetni a boltokban, ha béke lenne, akkor jelentősen csökennének az árak. 

Magyarországnak 2024-ben az a terve, hogy idén növekedés legyen, és ez sikerülni fog. Ha most béke lenne, akkor a hazai gazdaság növekedése a kétszerese lenne a mostaninak.

Orbán Viktor szerint bátorság mindenképpen kell, hogy kimaradjunk a háborúból.

Nemzeti egység kell a béke mellett, a magyarok 80-90 százaléka a béke mellett van.

A kormányfő szerint a baloldal háborúpárti, de ennek oka, hogy külföldről fizetik őket, és nyugaton háborúpárti kormányok vannak. Éppen ezért kormányváltást akarnak Magyarországon, hogy háborúpárti kormány legyen – tette hozzá.

A választások tétje, hogy melyik politikai erőnek mennyi képviselője lesz – mondta. Most az a kérdés, hogy mennyi voksot kapnak a háborúpárti, vagy éppen békepárti erők. Van esély ma arra, hogy a háborúellenes képviselők többségben legyenek.”

Ha jól csinálják a békepárti erők a saját országukban, akkor lehet esélyük a sikerre – tette hozzá. Egy történelmi keresztúton áll Európa. 

Uniós csatlakozásunk 20 évéről azt mondta: nem ebbe az unióba léptünk be. Akkor még nem volt szó migránsok millióinak a beengedéséről. 

Akkor azért csatlakoztunk, mert jólétben és békében reménykedtünk. Nem erről volt szó

– tette hozzá.  

A benzinárról azt mondta a kormányfő, hogy a kereskedőkkel szemben jogos elvárás, hogy tartsák a régiós árakat. Arra kérte Nagy Márton minisztert, hogy próbáljon egyeztetni. Mi regionális árat kértünk a kereskedőktől, de abban benne volt a lengyel, a cseh és a bolgár árak is, és ez nem volt helyes. Most a szomszédos országok áraihoz igazítjuk a hazai árakat – tette hozzá. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás