Na, még csak ez hiányzott: ekkor érkeznek a fagyosszentek, nem hiszed el, mit hoznak!

Az elmúlt napok felmelegedése után egy érkező hidegfront miatt némiképp lehűl majd az idő, de nem ez lesz az egyetlen változás.



Megosztás
Szerző: H. Á.
Létrehozva: 2024.05.01.
Módosítva: 2024.05.01.
májusi fagy Pongrác szervác Bonifác

Május elsején, szerdán kellemese meleg, nyárias időben lesz részed, utána azonban olyan változás éri el a térséget, amire jobb, ha már most felkészülsz.

A Köpönyeg előrejelzése szerint hamarosan minden megváltozik (Fotó: Köpönyeg)

Míg szerdán olyan meleg lesz, hogy a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre is figyelned kell, addig csütörtökön egy hidegfront éri el hazánkat, mely némi változást hoz majd. A Köpönyeg előrejelzése szerint május 2-án, csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett a középső tájakon és a Dunántúlon alakulhat ki több helyen eső, zápor, délután zivatarok is. Keleten, északkeleten csak néhol fordulhat elő csapadék. A déli-délkeleti szél élénk, időnként erős lesz, a zivatarokat azonban viharos széllökések is kísérhetik majd. Kora reggel 8-15, napközben 20-27 Celsius-fokot mutatnak majd a hőmérők.

Ezzel együtt egy hidegfront érkezik majd a térségbe, mely néhány fokos lehűlést is hoz. Mindez persze nem zökkenti ki hosszú időre az időjárást, azzal ellentétben, ami a jövő héten, fagyosszentek alkalmával vár majd rád.

A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác, azaz május 12., május 13. és május 14. napjai. Bár hirtelen jött jelentős hőmérséklet-csökkenés az év bármely szakaszában kialakulhat, a májusi fagyokkal különösen vigyázni kell, mivel a zsenge növényzet könnyen megsínyli a zord időt.

A jelenséggel a meteorológusok is régóta foglalkoznak, akik szerint fagyosszentek idején Északnyugat-Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás. A légnyomásminimum közepe Magyarország, ahol az Alföld ebben az időben erősen felmelegszik. A furcsa lehűlés jelenségét nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték már.

A várható májusi fagyok miatt a kényesebb növények palántáit, mint például az uborka, a paradicsom és a bab, csak a fagyosszentek után szokták kiültetni a szabadba. A népi hiedelem szerint Pongrác megfagyott, Szervác megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért haragszanak az emberekre. Bosszúból minden évben visszatérnek, hogy az embereket bosszantsák.

Az év ezen időszakában hirtelen fagyok várhatóak, amiből a rossz termésre következtettek. Több borvidéken azt tartották, ha az időjárás felhőtlen, akkor jó bortermés várható. Az AccuWeather előrejelzése szerint nappal 20-24, éjjel pedig 8-12 Celsius-fokra számíthatsz majd azokon a napokon, így fagy egyelőre nem várható.

Addig azonban érdemes odafigyelned rá, hogy a héten már olyan mértékben süt a nap, hogy a magas UV-sugárzás miatt a bőröd és a szemed megfelelő védelméről is gondoskodnod kell. Ha a szabadba mész, mindenképp használj megfelelő faktorszámú naptejet és vegyél fel napszemüveget!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás