A bíróság kimondta, garázda bűnöző Varju László

Varju László magatartása közösségellenes és a társadalmi együttélés normáival nyíltan szembehelyezkedő volt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.02.24.
Fővárosi Ítélőtábla Varju László döntés

Garázda bűnöző Varju László, erről bírósági ítélet van, ugyanis garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt másodfokon bűnösnek mondta ki a DK országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla. A garázdaságot és a testi sértést az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt állapította meg másodfokon is a bíróság, amikor a baloldali politikus sérülést okozott az egyik biztonsági őrnek. A harmadik vádpont szerint Varju a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy másik jelöltet, hogy lépjen vissza – a másodfokú bíróság ebben is bűnösnek találta Gyurcsány Ferenc párttársát.

Varju László, Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc
Fotó: Magyar Nemzet

Másodfokon is elmarasztalta a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla az öt évvel ezelőtti, MTVA-székházban történt dulakodás, illetve választási csalás miatt.

A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban a testi sértés vádpontja alól felmentette Varju Lászlót, a Fővárosi Ítélőtábla azonban az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a választási csalás, valamint a garázdaság vádpontja mellett testi sértés pontjában is bűnösnek mondta ki.

A DK-s képviselő egyike volt azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik 2018 decemberében betörtek a közmédia székházába.

Varju László nekirontott a televíziós stúdiót védő biztonsági őröknek,

miközben ott élő adás zajlott, majd a hírszerkesztőségbe akart bejutni, ekkor az egyik biztonsági őrt gáncsolta el, aki emiatt elesett és megsérült.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította: Varju László szándékos magatartása miatt szerzett nyolc napon túl gyógyuló sérülést a közmédiában dolgozó biztonsági őr.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítélet azon álláspontját is, miszerint

Varju László magatartása közösségellenes és a társadalmi együttélés normáival nyíltan szembehelyezkedő volt.

„Helyesnek tartottuk az elsőfokú ítéletet hozó bíróság álláspontját. Ez kihívóan közösségellenes, a társadalmi együttélés normáival nyíltan szembehelyezkedő magatartás volt, ami alkalmas volt megbotránkozás keltésére” – részletezte Szalai Géza, a Fővárosi Ítélőtábla bírája.

A bíró hosszas indoklásában kitért arra is, hogy az ellenzéki képviselőknek

nem volt joguk behatolni az MTVA stúdiójába.

„A képviselőknek nincs joguk beolvastatni nyilatkozatukat spontán a köztévében akkor, amikor ők akarják. Ez a magatartás, hogy a stúdióba behatoljanak, ez egyértelműen kívül esik azon, hogy felvilágosítást kérjenek, és hogy az épületben tartózkodhassanak” – sorolta Szalai Géza bíró.

A garázdaságot és a testi sértést az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt állapította meg másodfokon is a bíróság.

A harmadik vádpont szerint pedig Varju László a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza, a másodfokú bíróság ebben is bűnösnek találta Gyurcsány Ferenc párttársát. A másodfokú bíróság döntése részben jogerős, Varju László azonban jelezte: fellebbez az ítélet ellen.

A kormánypártok nevében a Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel a baloldalt, hogy szüntesse be a közéleti erőszakot és az emberek hazugságokon alapuló hergelését. Kocsis Máté csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón a közéletből való távozásra szólította fel Varju Lászlót (DK) és Fekete-Győr Andrást (Momentum).

Kocsis Máté arra hivatkozott: csütörtökön elítélték Varju Lászlót testi sértés miatt, Fekete-Győr Andrást pedig korábban hivatalos személy elleni erőszak miatti ügyében ítélte el a bíróság. „Azt szeretnénk kérni, minden vitát felülírva, hogy akit jogerősen elítélnek garázdaságért, testi sértésért és miegyebekért, az a mai nappal haladéktalanul távozzon a magyar közéletből” – mondta.

Szerinte az efféle erőszakos fellépés nem idegen a magyar baloldali politikától, mert a hatalomért és a pénzért bármire képesek. Úgy értékelte, hogy egyre több a közéleti agresszió.

Ide sorolta az antifamozgalom erőszakos akcióját is, amit a napokban a józsefvárosi Fidesz-irodával szemben követett el a Szikra Mozgalom egyik tagja. Jámbor Andrással szemben ugyan nem hozott a bíróság ítéletet, de a politikai felelősséget viselnie kell – mondta Kocsis Máté a Párbeszéd képviselőjéről.

Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve arra, hogy a bíróság csütörtökön döntést hozott „Gyurcsány Ferenc politikusának” az ügyében.

Hollik István közölte: a bíróság kimondta, hogy Varju László testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták. Megjegyezte, ez ismerős a magyar baloldallal kapcsolatban.

Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc 2006-ban az őszödi beszédben bevallotta, hogy csalással nyerte meg az országgyűlési választást, majd, hogy a hatalmat megtarthassa, erőszakot alkalmazott békés tüntetőkkel szemben október 23-án.

Most, 18 évvel később a bíróság mondta ki, hogy Varju László csalással nyert az 2018-as országgyűlési választáson, és erőszakot alkalmazott. „Persze azért, hogy a főnöke visszaszerezhesse a hatalmat” – jelentette ki Hollik István.

Véleménye szerint 18 év alatt a baloldalon nem változott semmi, „a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért továbbra is bármire képesek, hazugságra, erőszakra, vagy ha kell, csalásra is”.

Ezt viszont a Fidesz nem hajlandó elfogadni, ezért azt követelik, hogy Varju László távozzon a közéletből – jelezte a kormánypárti politikus, azt szorgalmazva, Varju Lászlóhoz csatlakozzon a momentumos Fekete-Győr András is, akit szintén elítélt a bíróság nemrég. Csalóknak és erőszaktevőknek nincs helyük a magyar Országgyűlésben – hangsúlyozta Hollik István.

Morális és politikai felelőssége is van Varju Lászlónak, ennek alapján pedig meg kellene fontolnia a lemondását a parlamenti mandátumáról – erről beszéltek elemzők az M1-en. Tegnap óta bírósági is ítélet is van arról, hogy a DK-s képviselő garázda bűnöző, ugyanis Varju Lászlót garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla. A garázdaságot és a testi sértést az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt állapította meg másodfokon is a bíróság, amikor a baloldali politikus sérülést okozott az egyik biztonsági őrnek.

Méltatlansági összeférhetetlenség miatt eltávolíthatják a közéletből Varju Lászlót, erre lehetőséget ad a parlament házszabálya – mondta az M1-en Zila János. Az Alapjogokért Központ elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság tájékoztatása alapján a törvényhozás bármely képviselője kezdeményezheti a DK-s politikus összeférhetetlenségét, így a balliberális képviselő mandátumáról a képviselőknek 15 napon belül kell dönteniük.

A részben jogerős bírósági ítélet után nem mond le képviselőségéről Varju László, azt azonban elismerte az ATV stúdiójában, hogy a mandátumának megtartása bizonytalanná vált.

„Az kétségtelen, hogy vitathatóvá válik, ami persze egy fideszes többségű parlamenttől ez, azt gondolom, hogy be is következhet” – fogalmazott a baloldali politikus.

A Fővárosi Ítélőtábla a garázda bűnöző politikust nemcsak választás rendje elleni bűntettben és garázdaságban, hanem testi sértésben is bűnösnek találta, ugyanis támadólag lépett fel az 2018-ban az MTVA-székházat védő biztonsági szolgálat embereivel szemben, egyiküknek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

„Ez egy kihívóan közösségellenes, a társadalmi együttélés normáival történő nyílt szembehelyezkedés volt, ami alkalmas volt megbotránkozás keltésére” – fogalmazott Szalai Géza, a Fővárosi Ítélőtábla bírája.

A bírói tanács az ítélet indoklásában kitért arra is, hogy az ellenzéki képviselőknek nem volt joguk behatolni az MTVA stúdiójába.

„A képviselőknek nincs joguk beolvastatni nyilatkozatukat spontán a köztévében akkor, amikor ők akarják, tehát ez a magatartás, hogy a stúdióba behatoljanak, ez egyértelműen kívül esett azon, hogy felvilágosítást kérjenek, és azon, hogy az épületben tartózkodhassanak” – mondta a bíró.

Bár a garázda bűnöző politikus a testi sértés elkövetésében megállapított ítélet ellen fellebbezést jelentett be, a többi vádpontban a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntést hozott.

Nem véletlen, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az ítéletet követően felszólította Varju Lászlót, hogy távozzon a közéletből, akárcsak a momentumos Fekete-Győr András, akit szintén a napokban ítélt el a bíróság – mondta az M1-en ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász szerint a két balliberális politikusnak morális okok miatt is el kell gondolkodniuk a lemondáson.

„Egyértelmű, hogy az a morális és politikai felelősség, amely például az esküszegésből fakad, és amelyet nyugodtan megállapíthatunk ebben az esetben, vagy ebben a két esetben, az már indukálhat egy olyan folyamatot, hogy a képviselő egy önkorrekciós folyamat tekintetében átgondolja a helyzetét és haladéktalanul lemond, például a képviselői státuszáról” – mondta a Századvég jogi tanácsadója.

Gyurcsány Ferenc (DK) a marasztaló döntést követően ismét támadásba lendült, és a közösségi oldalán újból megfenyegette a bírákat. Azt írta: „Becstelen, tisztességtelen ítéletben büntette meg a bíróság Varju Lacit.” Majd hozzátette: „Tanúnak lenni kötelesség. És majd jön a pillanat, amikor az ilyen felelősség elől nem menekülhetnek el” – utalva ezzel az igazságszolgáltatásban résztvevőkre.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás