Villanyszerelőből lett szobrász – Embernagyságú figurákkal hódítja meg a világot András





Humoros, groteszk szobrokat készít újságpapírból a németbányai férfi.



Megosztás
Szerző: Perusza Eszter
Létrehozva: 2024.01.15.
kiállítás válás életművész szobrász

A 69 éves, budapesti születésű Tóth András igazi életművész – természetesen a szó legjobb értelmében. A férfinak fiatal korában hamar meggyűlt a baja a politikával: lázadt a kommunizmus ellen, nem szerette a kötöttségeket. Hosszú évtizedeken át villanyszerelőként dolgozott, de 27 évvel ezelőtti válása fordulópontot hozott az életében.

András, egyik alkotása társaságában Fotó: Olvasói

András életében ugyanis rendkívül nagy törést jelentett, amikor házassága tönkrement és elvált feleségétől. Közel volt ahhoz, hogy elinduljon a lejtőn és alkoholba fojtsa bánatát, de egy nap felébredt és úgy döntött, ez nem lehet megoldás a problémákra

Én ezt akkoriban nem tudtam, de tulajdonképpen egyfajta terápia volt számomra az alkotás. Úgy gondolom, a művészet kilencven százalékban kemény, gyötrelmes munka, tíz százalékban pedig tehetség. Természetesen voltak hullámvölgyek, de kijelenthetem: engem ez hozott ki a slamasztikából.

A férfi szatirikus rajzokkal, karikatúrákkal kezdett, elmondása alapján tulajdonképpen szó szerint a pont-pont-vesszőcskétől indult, autodidakta módon. A mai napig gyakran előfordul, hogy hajnaltól késő estig alkot, ez idő alatt szinte fel sem áll az asztal mellől. Úgy gondolja, neki ez a szenvedélye – ami legalább nem káros.

A férfi eleinte karikatúrákkal kísérletezett Fotó: Olvasói

Évtizedekkel ezelőtt egy ismerősöm asztalán megláttam a veszprémi Napló számait, kötegekben összegyűjtve. Akkor pattant ki a fejemből az ötlet: mi lenne, ha életre kelteném a Naplót, méghozzá embernagyságú formában.

András ekkoriban ismert meg egy különleges technikát: a papírmasét. A folyamat újságpapíron kívül csupán vizet, lisztet vagy tapétaragasztót igényel, és máris kezdődhet a varázslat. András összes alkotása szóvicceken alapul: az ő agya erre van kihegyezve. Az embernagyságú szobrok a hazai kiállítások mellett már a világ számos országában láthatók voltak, közülük néhánnyal díjat is nyert.

András egyik műve a kertjében Fotó: Olvasói

Általában először a humoros gondolat születik meg, ezután keltem életre a hozzá kapcsolódó, gnóm figurákat. Az ötleteimet mindig a nyelvi játékok ihletik, így kap új értelmet nálam többek között a hal-ló-távolság vagy a képmutatás.

András alkotásának a címe: Képmutatás Fotó: Olvasói

András szívesen nyit más technikák felé is: újabban használati tárgyakat, lámpabúrákat készít. Életében alapvető fontosságú a humor, és ezt próbálja átadni a következő generációnak is: mindenkit arra biztat, hogy élvezze az életet, lássa meg benne a szépet, hiszen a rezsiszámlát akkor is ki kell fizetni, ha szomorúak vagyunk.





 





Ezeket olvastad már?
"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás