Útnak indul a Fényflotta – mutatjuk, hogy honnan!

A feldíszített, fényárban úszó járművek december 1-jén, napnyugta után gördülnek ki a Hungária kocsiszínből. A BKV Fényflottája 2024. január 7-ig közlekedik majd a budapesti utakon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.12.01.
Mikulás villamos karácsonyi vásár

Idén nem csak fényvillamos, fénybusz is lesz

A közel 15 éves múltra visszatekintő ünnepi járatok ma újra ellepik Budapest utcáit. Az indulása óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, több kilométer hosszúságú LED-füzérrel feldíszített kocsik az idei évben is Budapest különböző pontjain bukkannak majd fel, hogy a belváros mellett a külső kerületekbe is eljuttassák az ünnep fényeit. A járatok menetrendje illeszkedik a megszokott menetrendbe, és normál BKV-díjszabással vehető igénybe. Az érdeklődők személyesen is részesei lehetnek az eseménynek: a szervezők a Hidegkuti Nándor Stadion megállóhoz közel található Sport utcába várnak minden látogatót, ahol figyelemmel kísérhetik, amint a járművek elhagyják a kocsiszínt. A flotta része többek között az eredeti fényvillamos, az UV, egy Combino, egy TW6000, egy ICS, egy KVCS-7 és egy T5C5K2 jármű. Az idei évben a BKV egy új meglepetéssel is készül, hiszen az ünnepi díszbe öltöztetett villamosok mellett a fővárosban útjukra indulnak a feldíszített fénybuszok is.

fényvillamos
budapest
Fotó: Róka László/MTI

98 éve volt hallható az első rádióadás

Az első magyar rádióadás emlékére december elsejét a magyar rádiózás napjává nyilvánították. Az adás 1925-ben este 8 órakor indult meg egy avatóünnepséggel, majd egy hangversennyel. A megnyitón Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója rádión keresztül, magyar, francia és angol nyelven szólt a rádióhallgatókhoz. A rádióadás kezdetben heti 50 órás volt.

Ma van az AIDS elleni világnap

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban nyilvánította december 1-jét az AIDS elleni világnappá. Ebből az alkalomból, ingyenes, anonim HIV-szűrést szerveznek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban (NNGYK). A HIV-fertőzés akár évekig nem okoz tüneteket, ezért rendszeres szűrés és a korai felismerés az egyetlen módja, hogy HIV-fertőzés esetén idejében megkezdődhessen a vírusellenes kezelés, és megelőzhetővé váljon a betegség kialakulása. A szűrés egyszerű és fájdalommentes, vérvétel útján történik. A vérvételre nem szükséges éhgyomorral érkezni. A szűrés időpontfoglalás nélkül, érkezési sorrendben történik. Az eredményt gyorsan, a vizsgálat után 20 perccel átvehetik a résztvevők. Helyszín: NNGYK Vérvételi hely (1097 Budapest, Albert Flórián út 2–4.), 9–16 óráig.

223 éve született Vörösmarty Mihály

A költő és drámaíró 1800. december elsején látta meg a napvilágot Kápolnásnyéken. A nemzeti romantika egyik kiemelkedő alakja a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Hazafias költeménye, a Szózat – Kölcsey Ferenc Himnusz című műve mellett – kiemelkedő jelentőségű a magyar nemzettudatban. Jelentős műve még a Zalán futása című eposz, és a Csongor és Tünde mesedráma. Vörösmarty 1855. 11. 19-én halt meg, temetése pedig tömegtüntetéssé vált az önkényuralom ellen.

Itt várják a véradókat a hétvégén

Az ország számos pontján lehet pénteken és szombaton is vért adni. Budapesten például pénteken 4, szombaton pedig 2 helyen is lesz erre lehetőség:

Péntek:

  • 07.00–19.00: Közép-magyarországi RVK Intézet
  • 12.00–17.30: Sugár Üzletközpont II. emelet
  • 10.00–15.00: Magyar Vöröskereszt Székház
  • 12.00–18.00: Köki Terminál

Szombat:

  • 09.30–14.30: Ökumenikus Általános Iskola (1028. Budapest, Községház u. 10)
  • 10.00–15.00: Rákoshegyi Közösségi Ház (1174. Budapest, Kép u. 7–9.)

Változékony hétvége áll előttünk

Pénteken borult, párás időre van kilátás sokfelé esővel, északon esetleg havas esővel. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. A koponyeg.hu előrejelzése szerint 12 fok is lehet. Szombaton egyszerre hullhat eső és hó és már csupán 4 fok várható napközben. Vasárnap változóan felhős időnk lesz, csapadék nélkül. A hajnali mínusz 2 fok után 4 fokig kúszhat fel a hőmérő higanyszála.

Újabb 5 karácsonyi vásár nyit a hétvégén Fotó: Máthé Zoltán

Öt újabb karácsonyi vásár is nyílik a hétvégén

December 1-jén nyit az óbudai karácsonyi forgatag a Fő terén karácsonyt idéző világzenei és könnyűzenei koncertekkel, gazdag gyerekprogramokkal, ingyenes jégpályákkal, karácsonyházzal, szelfiponttal és adventi vásárral. Idén először Karácsonyház is lesz a Fő téren. A vidám piros házban a kandalló mellett a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, és lehetőségük lesz arra is, hogy saját kezűleg készítsenek karácsonyi díszeket. Ugyancsak december elsején nyit az Újbudai Karácsonyi Vásár is, ahová ünnepi díszkivilágítással, kézműves ajándékokkal és illatozó téli finomságokkal csábítják az érdeklődőket.

Szombaton, vagyis december másodikán nyit az adventi vásár a Hegyvidéken a Városháza téren. A több mint 20 éves múltra tekintő karácsonyi vásáron a gyerekprogramokon, koncerteken, adventi gyertyagyújtáson és finom falatokon kívül idén karácsonyi körhinta is várja a látogatókat. Szintén szombaton nyit az Újpesti Adventi Vásár a Szent István téren, ahol ugyancsak lesz vásár, koncertek, remek programok, sztárfellépők, meseelőadások és diavetítés is. És december másodikán nyit Rákosmente Fő terén is az adventi vásár ahol lesz gyertyagyújtás, koncert, családi programok, valamint jégpálya is.

Szombaton útnak indulnak a Mikulásvonatok is

December 2–3-án Mikulásvonat közlekedik a Hűvösvölgyben. A Mikulás és segítői, a krampuszok ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat, hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös énekléssel, játékokkal várják a kicsiket, akik személyesen találkozhatnak a Mikulással, aki kis csomaggal ajándékoz meg minden gyereket. Indulás Hűvösvölgy állomásról: 8.20, 9.20, 10.20, 11.20, 12.20, 13.20, 14.20, 15.20, 16.20, 17.20.

A Mikulás Express is útnak indul a Nyugatiból a Vasúttörténeti Parkba, ami december 2-án szombaton nyitja meg kapuit a Mikulás fogadására, Alma- koncerttel, bűvészelőadással, adventi kézműves-foglalkozásokkal, játékokkal és korlátlan kerti vasutazással. Két alkalommal repítik a vonatok a hamisítatlan adventi hangulatba az érdeklődőket.

December másodikán koronázta meg magát Napóleon

1804. december másodikán Franciaország császárává koronázta magát Bonaparte Napóleon. A koronázás a Notre-Dame-katedrálisban történt. Napóleon 16 esztendőn át vezette országát, és ebből 9 éven keresztül Európát is uralma alatt tartotta. Kivételes tehetségű katona, zseniális stratéga ám ugyanakkor magánéleti gondokkal küszködő esendő ember is volt, amit most bárki saját maga is láthat a mozikban.

A most mozikban futó Napóleon című film főszereplője és rendezője Fotó: AFP

Vasárnap lesz a fogyatékkal élő emberek nemzetközi világnapja

Az ENSZ december 3-át a fogyatékkal élő emberek nemzetközi világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.

Jön advent első vasárnapja

A keresztény kultúrkörben advent első vasárnapja a karácsony napját, vagyis december 25-ét megelőző negyedik, Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Az advent szó jelentése egyébként eljövetel, az időszak a karácsonyt megelőző várakozás ideje, az Úr eljövetelének várása.

56 éve hajtották végre az első szívátültetést

Az orvostudomány történetében először 1967. december 3-án hajtottak végre emberen sikeres szívátültetést a fokvárosi Groot-Schur kórházban az 55 éves szívbeteg Louis Washkanskyn. A beteg egy halálos balesetet szenvedett 25 éves nő szívét kapta meg.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás