Ilyen szépet még nem láttál! 200 éves hagyományt követ a gyertyaöntő magyar család!

A szekszárdi üzlet polcain kora ősz óta díszelegnek a legnépszerűbb adventi példányok: a piros piramisgyertya, a mézeskalács házikó formájú, a kalendáriumot ábrázoló henger gyertya, amin jelölve vannak a napok december elsejétől szentestéig, és természetesen a méhviaszból készült darabok, amik a sajátos illat miatt kelendőek. Péter elárulja, hogy az arany-piros szín örök kedvenc, de hozzáteszi, hogy nem könnyű évről évre eltalálni a vásárlók ízlését. Bevallja, hogy feleségének jobb érzéke van ehhez, ezért az ünnepi gyertyadíszítés az ő feladata – írja a Fanny magazin.

Gyerekként más szakmára vágyott

Péter szépapja volt az első a családban, aki 1825-től mézeskaláccsal és gyertyakészítéssel foglalkozott. Dédapja kiegészítette cukorkaöntéssel. Minden generációban volt legalább egy fiú leszármazott, aki tovább vitte a mesterségeket. Édesapja egyedül űzte a három szakmát.

– Mi már ketté bontottuk a munkát, de egy cég vagyunk. A bátyámhoz tartozik az édes részleg, hozzám a gyertya. Persze nem volt ez mindig ilyen egyértelmű, hiszen jó ideig dacban álltam a családi örökséggel – árulja el Péter. – Akkoriban még ez úgy zajlott, hogy január volt a gyertyaöntés hónapja, amiben nem kellett részt vennünk. Néha lementünk játszani a műhelybe, mártogattuk az ujjunkat a forró paraffinba és élveztük, hogy hatalmas bumszlit növesztettünk rá. Nyáron viszont be voltunk fogva a mézespuszedli- és cukorkagyártásnál. Amíg a haverok kint fociztak, addig mi bent dolgoztunk a műhelyben. A többi gyerek persze ránk irigykedett, mert akkora nyalókákat készítettünk magunknak, hogy be se fért a szánkba. Mégis kialakult bennünk egyfajta ellenállás a szülői szakmákkal.

15 évig szíjgyártóként dolgozott, lovasfogatoknak készített versenyszerszámokat. Egyébként, az ott szerzett precíz kézügyességnek nagy hasznát veszi a gyertyaforma faragásban is.

– Egyszer megkérdezte apu, nincs-e kedvem besegíteni a gyertyaöntésbe, a mézeskalácsokat akkor már a bátyám vitte – folytatja. – Évekig csináltam vele másodállásban, de amikor jöttek a gyerekek, úgy éreztem, három lovat már nem tudok egy fenékkel megülni és végül a családi hagyományok mellett döntöttem.

„A gyerekek is segítenek díszíteni”

Édesapjától és nagypapájától tanulta meg a gyertyakészítés két régi módját: a csurgatást és a mártogatást.

– Ha lehet ilyet mondani, a csurgatás a legunalmasabb módszer, az így készült gyertyákból fogy a legkevesebb, mégis nagyon közel áll a szívemhez – meséli Péter. – Ezt láttam a legtöbbször apukámtól, a nagypapámtól. Ha ezt végzem, mindig rám törnek a régi, nosztalgikus érzések. A formába öntött módszert utólag tanultam meg, mert ez is nagyon érdekelt. Így készítem a legtöbb gyertyát, igazából ennek köszönhetően lesz minden formánk egyedi. A régi hagyománynak megfelelően van gipsz formám, illetve van modernebb, szilikonból készült is. Mindegyiket én magam faragom, van olyan, amit több napig készítettem. Érdekes, de nagyapám padlásáról előkerült egy régi gyertyaöntőforma, de sajnos sosem láttam tőle ezt a technikát.

Felesége, Ágota a kezdetektől fogva kiveszi részét a családi üzletből. A 22 évvel ezelőtti megismerkedésükre nevetve emlékeznek vissza.

– Áprilisban ismerkedtünk meg, nyárra pedig pont jött egy nagyobb megrendelésem – meséli. – Nem volt időm nyaralni, ezért azt mondtam neki, hogy ha szeretne velem lenni, akkor segítsen a műhelyben. Egész nyáron itt dolgozott velem, s aztán itt is ragadt. Három gyermekünk van, Gergely fiam azt mondja, hogy azzal szeretne foglalkozni, amivel apa, de még csak 11 éves. A lányaim is kreatívak, ügyesek. Nyaranta ők is belekóstolnak, segítenek díszíteni, de nem erőltetünk semmit. Ha egyszer úgy döntenek, hogy folytatják a szakmánkat, a lehetőség adott.

„Az alkotás az első”

Péter örömmel tapasztalja, hogy egyre többen értékelik a kézműves termékeket. Hétköznap sok iskolás csoport, hétvégén felnőtt társaságok látogatják meg őket, hogy belelessenek a több évszázados csodába. Egyik kedvence a nyugdíjas csoportok, hisz az idősek számára egészen más jelentése van a gyertyának. Ők nem lámpa, hanem gyertyafény mellett nőttek fel.

– Egyrészt nagyon szép történet a mienk, ugyanakkor egy kicsit nyomja is ez az ember vállát, hiszen meg kell felelni a régi hagyományoknak, mondhatni az elvárásoknak – vallja be. – Amit egyszer elért a cég, vagyis az ember családja, abból nem illik már lejjebb adni, főleg a minőségben. Mi elsősorban nem a pénzkeresést nézzük, hanem az alkotást, hogy adjunk valamit a látogatóknak. Az a legnagyobb öröm, amikor azt látjuk, hogy az emberek feltöltődve mennek el. Az külön boldogság, hogy vannak olyan vendégek, akik az ország túlsó részéről térnek vissza évről évre, és rendszeres program nekik, hogy meglátogatnak minket. Ez az, ami igazán az erőt és a lendületet adja, hogy folytassuk.

– A selejteket mindig haza visszük, hisz szeretjük, ha ég a gyertya, főleg a téli hónapokban – meséli. – Utánozhatatlan hangulatot ad a fénye, végigkíséri életünket, a gyerekkori karácsonyoktól kezdve, a romantikus vacsorákon át, egészen a sírig. Van egy élő melegsége, ami békével tölti meg a lakást. Ahol ég a gyertya, ott nincs vita a családban. Az őseink a tábortűz mellé ültek le évezredekkel ezelőtt, ami egyfajta összetartozás érzést adott nekik. Kicsiben, valami hasonlót tud nyújtani a gyertyafény is.