„Nem tudom, lesz-e erőm megnézni az összetört testét” – Megszólalt a nádudvari baleset 18 éves áldozatának apja





Attól tart, képtelen lesz megnézni elhunyt gyermekét a patológián az az apa, akinek 18 éves fia kedden délelőtt, a próbanapján vesztette életét egy nádudvari üzemben. A gyászoló család elutasította a telephely tulajdonosa által felajánlott másfél millió forintos kártérítést.



Megosztás
Szerző: Kóré Károly
Létrehozva: 2023.11.24.
családdal telephely F László gyermek

Laci kedd reggel a Nádudvaron lakó barátjától indult dolgozni a próbanapjára az új munkahelyére. A 18 éves fiatal persze még a hajdúszoboszlói családjával élt, de úgy vélték, egyszerűbb lesz a két település közti ingázás mellőzésével munkába járnia. Senki nem gondolta volna, hogy a fiatal férfi soha többé nem megy haza. Lacira rázuhant egy betontömb, ami a halálát okozta. F. László törvényszéki boncolását pénteken elvégezték, a tervek szerint a fiút jövő pénteken helyezik örök nyugalomra.

Forner László
Nádudvar
betontömb
Meghalt
18 éves
Laci szeretett horgászni

Először urnás temetést szerettünk volna, de aztán a családdal megbeszéltük, hogy Laci testét nem hamvasztjuk el, inkább zárt koporsóban ravatalozzuk fel. A tragédia óta nem láttam a fiamat, és aligha leszek képes rá, hogy a patológián megnézzem

 – mondta a Metropolnak péntek délelőtt a gyászoló édesapa. A kórházban Tamás, Laci nagyobbik testvére tudott elbúcsúzni a szeretett családtagtól.

A fiam részletesen elmondta, hogy milyen látványban volt része. Amit megtudtam, leírhatatlan. Még úgy is, hogy a borzalmas sérüléseket kötés takarta. Még gyűjtöm az erőt, de biztos vagyok benne, hogy nem leszek képes a halott gyermekemet megnézni

 – csuklott el idősebb F. László hangja. Az apa szeretné pontosan tudni, mi történt a gyermekével. A fiai néhány ismerőse egyébként pont az érintett telephelyen dolgozik, és akad köztük, aki jelen volt a baleset helyszínén.

– Egyelőre úgy tudni, hogy Lackó még a balesetvédelmi oktatást sem kapta meg, mégis szóltak neki, hogy megmozdítanak egy nagy betonelemet. A tömböt egy meghosszabbított villájú targoncával megemelték, de a hosszabbító pont abban a pillanatban szétcsúszott, amikor a gyermekem alá helyezett volna egy raklapot – mondta a családapa.

László a Metropolnak elmondta: a telephely tulajdonosa felvette a kapcsolatot a családdal.

– Tomival beszélt, és felajánlott egy összeget. A fiam erre természetesen kiakadt, és közölte, hogy a mi szánkat nem tudják pénzzel befogni. Szeretném hangsúlyozni, hogy senkit nem szeretnénk sem bemártani, sem megvádolni semmivel. Egyelőre szeretnénk a temetésen túl lenni, utána foglalkozunk a hivatalos ügyekkel – árulta el László.

– Reformátusok vagyunk. A magunk módján hiszünk Istenben, de nem nagyon járunk templomba.

A család egyelőre nem kapta vissza Lackó személyes holmiját, hiszen azt lefoglalta a rendőrség. Hétfőn kell bemenniük a kapitányságra a halottvizsgálati jegyzőkönyvvel, akkor kapják vissza a fiú ruháit.

Lackó ágyához Lászlóék egyelőre nem nyúlnak, ám szeretnének a fiúnak méltó emléket állítani.

Szenvedélyes pecásként a közelmúltban vásárolt két botot, orsóval. Ezeket szeretnénk felajánlani olyan horgászoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyet vásároljanak

 – fejezte be az édesapa.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás