
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Október elején Magyarországon járt az EU-delegáció, és megtekintették az építkezés helyetti felújítást. Az ellenőrzésről szóló készült jegyzőkönyvet egyelőre nem kapták meg a zuglói képviselők.
Nem tudni, mi volt az EU-delegációnak a véleménye Karácsony Gergelyék mintaházáról és lesz-e visszafizetési kötelezettsége Zuglónak. Pedig nem babra megy a játék, a baloldali bérházmutyi már így is több százmilliót vett el a zuglóiak költségvetéséből.

A zuglói pénznyelő története még 2018-ra nyúlik vissza, amikor a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzat az Európai Bizottság Urban Innovative Actions programján sikerrel pályázott egy Több mint lakóház nevű projekttel, aminek a célja elsődlegesen egy 25-30 lakásból álló bérház felépítése lett volna, majd az abba beköltöző családok lakóközösséggé kovácsolása. Az önkormányzat önerőként egy üresen álló önkormányzati telekkel szállt be a projektbe, ezen épült volna fel a nulla energiafelhasználású ökoház. Az építkezés sosem kezdődött el, majd Zugló bejelentette, hogy miután a bérház megépítése már a tervezőasztalon elvérzett, egy már meglévő önkormányzati bérház felújításába kezdenek bele. A változtatásra engedélyt is kaptak a projektgazda Európai Bizottságtól, ami nagy szó, hiszen az eredeti 25-30 lakás felépítését 14 lakás felújítására redukálták le.

A felújításra azonban már nem volt elég az UIA programtól kapott 1 milliárd forintnyi támogatás (a támogatásból fennmaradó másik 700 millió forint az önkormányzat konzorciumi partnereinek folyt el, akik a projekt úgynevezett „soft” részeiért lettek volna felelősek), ezért a zuglóiaktól vettek el először 160 millió, majd 364 millió forintot. A felújítás azonban csak nem készült el, és a 2022 decemberében kiválasztott lakók sem tudtak egyelőre beköltözni.
Szeptember végén azonban Horváth Csaba bejelentette, hogy újabb 300-350 millió forintot vesznek el a zuglóiak költségvetéséből, amit már zároltak is az önkormányzat számláján. Azt mondják azért, mert anyagi vitákba keveredtek a kivitelezővel, de hogy ez pontosan mit is takar, ezt nem tudni. A baj csak az, hogy az újabb 300 millió forintos teher után sem nyugodhatnak meg a zuglóiak, a polgármester ugyanis szeptember 19-én bejelentette, hogy októberben érkezik majd az eu-s delegáció, hogy megvizsgálják, hogy is áll a projekt, aminek hivatalosan már évekkel ezelőtt be kellett volna fejeződnie, ennek függvényében születik majd meg arról a döntés, hogy Zuglónak lesz-e visszafizetési kötelezettsége az Európai Bizottság felé, magyarán sikerült-e a projekt, amit vállaltak.
Borbély Ádám, a kerület fideszes képviselője ezután írásban fordult Horváth Csabához, akitől tájékoztatást kért arról, hogy mikor érkezik az eu-s delegáció, továbbá jelezte igényét, hogy részt venne ezen a vizsgálaton. Meglepő módon fél-egy órán belül meg is kapta a válaszlevelet.

„Polgármester Úr kabinetfőnöke arról tájékoztatott, hogy aznap délelőtt 10 órakor megtekintette a delegáció a telket. Az erről készült jegyzőkönyvet majd ki fogják küldeni a képviselőknek” – mondta el Borbély Ádám a Metropolnak, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudják, mit fog megállapítani majd a Bizottság vizsgálata. „Felvetődik a kérdés, hogy ha a projekt lényege az volt, hogy a lakók hogyan kovácsolódnak lakóközösséggé, de ők egyelőre még be sem költözhettek a lakásokba, mit vizsgált a delegáció, és visszakövetelik-e majd a támogatás egy részét vagy akár a teljes összeget” – mondja a képviselő, aki érthető módon reménykedek, hogy a Bizottság nem fogja a támogatás visszafizetését követelni, mert az nagyon rosszat tenne a kerület költségvetésének. „A Bizottságon fog múlni, hogy kell-e még a zuglóiaknak újabb pénzeket beletenniük ebbe a pénznyelőbe” – mondta a képviselő.
Október 6-án Fiala János rádióműsorában Horváth Csaba teljesen elképesztő állításokat tett. Szerinte amikor cikkek születnek a zuglói mintaház projektről, azzal mindössze Zugló polgármesterének a renoméját akarják rontani, hiszen az ökoházzal minden a legnagyobb rendben van. "Végre most már révbe ért, napokon belül költöznek a lakók" - mondta el Horváth. "Próbálják úgy mutatni, hogy itt valami nagy elmaradás van" - fogalmazott Horváth. Itt emlékeztetnénk mindenkit arra, hogy a 2018-ban elkezdődött projektet az eredeti kiírás szerint maximum három éven belül kellett volna megvalósítani, ez azonban a mai napig nem jött össze. Így aztán különösebb próbálkozásra sincs szükség ahhoz, hogy bemutassuk: ez egy elvérzett, elbukott projekt lett, aminek a végösszege még mindig kétséges.

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.