
„Ha itt hagyod az autódat, te is bánhatod!” – X. kerületi horrorparkoló miatt őrjöngenek a lakók
Egyelőre nincs felelős, csak károsultak. A helyiek szerint kész anyagi csőd az Örs vezér terénél lévő parkolóban hagyni a járműveiket, ugyanis rendszeres a lopás és a rongálás.
„Hiába jelentjük be a rongálásokat, senki nem tesz semmit! Teljes anyagi csőd, ha ide állunk az autóval” – panaszolta a Metropolnak K. Balázs. A fiatal férfi azért kereste meg a Metropolt, mert szerinte vandálok lepték el az Örs vezér terénél lévő parkolót. Állandósult az autófeltörés és -rongálás, valamint a motorlopás. Lapunknak több károsul is elmondta a történetét.

„Szétverték az autómat!”
Nevetséges, hogy nem állhatok meg ott autóval, ahol lakom, mert szétverik az autómat
– folytatta Balázs. „A Fehér út és a Gyakorló utca kereszteződésénél lévő murvás parkolóról van szó, ahol most már folyamatosak a lopások és a rongálások.”
Balázs elmondása szerint az autója bánta, hogy ebben a parkolóban állította le a kocsiját.
Éppen munkából jöttem haza, amikor észrevettem, hogy mit tettek a kocsimmal
– folytatta.

„Majdnem elájultam, amikor megláttam! Szegény kisautómnak az üvegét beverték kővel. Felfeszítették az ajtaját több helyen is, és megpróbálták beindítani valamivel. Ez nem sikerült nekik, így – gondolom, bosszúból – elkezdték összeverni az autómat. A tanksapkát is felfeszítették és raktak bele valami ragasztót. Szerencsére nem volt komoly érték az autóban, így csak azt a pár tárgyat vitték el belőle. Ugyanakkor ezzel a sok rongálással teljes anyagi csődöt csináltak nekem… Hívtam a rendőrséget, ahol elmondták, hogy nincsenek meglepve, hiszen ide folyamatosan ki kell jönniük, mert itt állandóan probléma van” – zárta szavait.

Ellopják a motorokat is
Egy másik helyi férfi, Krisztián se járt jobban. Az újonnan felújított motorját lopták el ugyanebből a parkolóból.
Borzasztó ideges voltam
– számolt be lapunknak Krisztián. „Én motoros futárként dolgozom, és az egyik munkanap után leállítottam és lezártam ebben a parkolóban a motoromat. Amikor felkeltem és mentem volna dolgozni, látom, hogy nincs már sehol… Mondanom sem kell, hogy mennyire ideges lettem, hiszen én ezzel kerestem a kenyerem! Ráadásul pont előtte pár nappal újíttattam fel. Bejelentés tettem, de lezárták az ügyet. Semmit nem tudtak tenni.”

Késsel szúrják ki a gumikat
Ha mindez nem lenne elég, többen beszámoltak lapunknak arról, hogy az autójuk gumijában tettek kárt vandálok.
Szerintem szórakozásból csinálják
– vélekedett egy helyi asszony. „Az autómhoz nem nyúltak, nem akarták ellopni, hanem egyszerűen körbesétálták és végig kivágták a gumikat. Persze trélert kellett hívjak, ami nem kis összeg, hogy elszállítsa az autószerelőhöz… Én biztos nem állok ide többet, inkább sétálok a kocsimhoz, mert ez nem normális dolog…” – mérgelődött.
Nyomozást folytat a rendőrség
Megkerestük a BRFK-t, milyen eljárások indultak a parkolóban történt lopások és rongálások miatt.
„Az Ön által említett parkolóban egy autótulajdonos észlelte, hogy 2023. augusztus 18-a 20 óra és 19-e reggel 5 óra között leparkolt autójának egyik ablakát betörték, az autó egyik kereke légvesztett állapotban volt és a tanksapkát is kinyitották. Miközben a rendőrök az autónál szemlét tartottak, a parkolóban egy másik sértett is közölte a rendőrökkel, hogy neki két autója is parkolt ebben a parkolóban, amelyek gumija szintén légvesztett állapotban volt. A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűncselekménye miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen” – válaszolta a rendőrség.

Top hírek

101 évesen is heti hat napot dolgozik - elárulta, miért és mi a hosszú élet titka
Ann Angeletti egy ékszerüzletet vezet.

Elvesztette identitását: stroke után idegen akcentussal ébredt fel egy fiatal nő
Felébredve thai akcentussal beszélt.

„Hirtelen nem tudtam beszélni – aztán az orvosok nyolc agydaganatot találtak”
Munka közben egyszer csak nem tudott beszélni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre