Méteres a gyom a Nagykörúton is – ezt érdemlik a budapestiek?
Soha ennyire gyomos és elhanyagolt nem volt még Budapest, mint most! A Metropol Budapest a gyomok fővárosa! címmel fotópályázatot hirdetett, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenségre.
Budapest immár a gyomok fővárosa lett, pedig a gaz levágása filléres kiadás, ráadásul kötelező feladata is Karácsony Gergelynek és a városvezetésnek. De úgy látszik, ez nem fontos a főpolgármesternek még akkor sem, ha olyan nagy nemzetközi események helyszíne Budapest, mint a Sziget, az atlétikai világbajnokság vagy Magyarország születésnapja, az augusztus 20-i háromnapos rendezvénysorozat.
A Nagykörúton a járdán és a villamossínek mentén is gyomszőnyeg csúfítja a látványt – Fotó: Metropol
Karácsony Gergely csődközeli helyzetbe kormányozta Magyarország leggazdagabb városát. A főpolgármester felelőtlen gazdálkodásának és hibás döntéseinek következményeit a lakossággal fizetteti meg. Már bejelentette a BKK-jegyáremelést és kilátásba helyezte a vízdíj áremelését. Sőt, helyettese, Tüttő Kata arról is beszélt, hogy többek közt a kaszálásra szánt pénzből kell elvenni. A Metropol munkatársai a várost járva pedig azt tapasztalták, hogy ez nem szándék, hanem már meg is valósult!
A Mammutnál is több tízezer ember fordul meg egy nap és látja az embermagasságú gyomot – Fotó: Metropol
Az atlétikai világbajnokság előtt így néz ki Budapest – ezt akarjuk mutatni a világnak?
Gyomtengerben úszik a Nagykörút, a Mammutnál embermagasságú a gyom, a Corvin közben gazzal ágyaztak meg a gyalogosoknak, a Petőfi hídtól a Nyugatiig a villamossín mellett párhuzamosan fut a gaz. Ez pedig nemcsak látványnak rossz, de szenvednek tőle az allergiások, a toklász pedig megsebesíti az állatokat.
Ez igazán „bájos”, a repülőtérről érkező külföldiek ezt látják az Üllői úton – Fotó: Metropol
Gyomtengerben úszik a Nagykörút, az erről készült videónkat itt nézheted meg:
Budapest a gyomok fővárosa!
A Metropol BUDAPEST A GYOMOK FŐVÁROSA! címmel fotópályázatot hirdet. Célunk, hogy buzdítsuk a fotósokat, hobbifotósokat vagy éppen a fotózni vágyókat arra, hogy bemutassák a gyomokkal borított fővárost, rávilágítva arra, hogy amikor nagy nemzetközi fesztiválok és sportesemények zajlanak Budapesten – mint a Sziget és az atlétikai világbajnokság –, akkor mennyire zavaróak az elhanyagolt területek. Nem beszélve arról, hogy a városlakók számára is kellemetlen a gyomos utcák, terek látványa, az allergiások pedig szenvednek tőle. Célunk az, hogy az olvasók/userek segítségével rávilágítva erre a problémára, minél tisztább és gyommentes legyen gyönyörű fővárosunk. A legjobbakat vásárlási utalvánnyal díjazzuk és fényképfelvételeiket közöljük. A pályázatra minden 18. év feletti magyar állampolgár jelentkezhet, felső korhatár nincsen. A pályázatokat a[email protected]e-mail-címre várjuk legalább 1, maximum 3 Mb terjedelemben. Az e-mail-cím augusztus 14-én 10 órától 27-én éjfélig él. Egy pályázó több fotót is küldhet, de maximum 30 db-ot. Kérjük, a fotóhoz mellékelt levélben és a kép elnevezésében tüntessék fel a helyszínt, ahol a felvétel készült. A pályázatban csak olyan fotóval lehet pályázni, amelyen azonosítható, hogy a fotó Budapesten készült és gyomos területek láthatók a fotón.
Határidők:
Pályázati időszak 2023. augusztus 14. 10:00 órától – 2023. augusztus 27. 23:59 óráig tart
Eredményhirdetés időpontja: 2023. szeptember 1.
A nyertesek nevét a Szervező hivatalos Facebook-oldalán(https://www.facebook.com/Metropol.Napilap) közzéteszi az eredményhirdetéstől számított 1 napon belül. A nyertesek nevét közzétesszük a Metropol újságban is és e-mailben értesítjük a nyerteseket.
Nyeremények:
1. díj: 150 000 Ft értékben Auchan-utalvány
2. díj: 75 000 Ft +értékben Auchan-utalvány
3. díj: 50 000 Ft értékben Auchan-utalvány
A beérkezett pályázatok közül az első három helyezettpályázóta Szervező által összeállított zsűri választja ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.