Kitört a pánik, kényszerleszállást kellett végrehajtani egy repülőnek – videó





Leszállás után még 3 órát kellett vesztegelnie a kifutón a gépnek.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.08.15.
Módosítva: 2023.08.15.
repülőgép robbantás fenyegetés

Alighogy hétfőn felszállt Sydney-ből a Malaysia Airlines MH122-es járata, a rajta utazó Muhammad Arif azzal kezdett fenyegetőzni, hogy felrobbantja a repülőt, a gépnek ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania.

Fotó: Pixabay

Az ausztrál rendőrség leszállás után őrizetbe vette a 45 éves férfit, aki a jelentés szerint agresszíven viselkedett, nem követte a személyzet utasításait, és azt állította, hogy robbanóanyag van a fedélzeten. A 199 utas és 12 fős személyzet szerencsére sértetlenül úszta meg a kalandot, de addig sok izzasztó pillanatot kellett kibírniuk. 

A felszállás előtt hangosan imádkozott, amivel felhívta magára a többiek figyelmét. Fél órával az indulás után pedig felállt a helyéről, lökdösni kezdte az utasokat, és arra utalt, hogy robbanószer lehet a hátizsákjában

– számolt be az eseményekről az ABC Newsnak Velutha Parambath, aki feleségével és három gyermekével néhány sorral hátrébb ült. Azt is elárulta, hogy leszállás után még három órát kellett várakozniuk a kifutópályán veszteglő gépen, minden pillanatban arra várva, hogy mikor robban a bomba. Karen Webb, Új-Dél-Wales rendőrfőnöke a várakozást azzal magyarázta, hogy nem tudhatták, a fenyegetőző férfi egyedül cselekszik-e, vagy segítőtársai is vannak.

Arifot a légi közlekedés veszélyeztetése miatt tízévi börtönre és 15 ezer ausztrál dollár (3 és fél millió forint) pénzbüntetésre ítélhetik. A férfi kedden nem volt hajlandó elhagyni rendőrségi celláját, és videókapcsolaton keresztül megjelenni a sydney-i bíróság előtt. Védőügyvédje arra hivatkozott, hogy védence súlyos mentális problémáktól szenved, és nincs megfelelő elmeállapotban.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás