
"Nincs Karácsony Hadházy-botrány nélkül" – aggasztó dolog derült ki Hadházy Ákos emberéről
Deutsch Tamás és Radics Béla felszólították Zugló baloldali vezetését, hogy tisztázzák korrupciós ügyeiket.
Sokkoló baleset történt Herceghalomnál. Meghalt egy biciklis és egy motoros, miután összeütköztek. A kerékpár kettétört, míg a motor beszállt a fák közé, ahonnan csak daru segítségével tudták kiszedni az autómentők.
Órákig dolgoztak a szakemberek annál a csütörtöki kettős halálesetnél, amiben meghalt egy motoros és egy biciklis Herceghalomnál. A tragédia a 1101-es úton történt, amikor is egy 57 éves tárnoki férfi balra kanyarodott, de nem vette figyelembe a felé tartó 33 éves motorost. Az ütközéstől mind a ketten életüket vesztették. A balesetben összeroncsolódott járművekhez a Gál Autómentőt hívták, akik pár perc alatt kiértek a helyszínre.

„Minket a baleset után a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság értesített”
– kezdte Gál András, az autómentők vezetője a Ripostnak. „A motoros több mint tíz métert repült az ütközés pontjától és a fák közé csapódott. A mentéshez több fát is ki kellett vágnunk, hogy hozzáférjünk a roncshoz, amit végül egy daruval tudtunk kiemelni.”

Andrásék úgy tudják, hogy a biciklis hibázhatott, nem volt elég körültekintő.
„Még tart a rendőrségi eljárás, biztosat csak annak lezárása után lehet mondani. A szemtanúk szerint jött az úton egy autó, mögötte egy motor, majd egy újabb autó. A szemtanú szerint a biciklis szeretett volna balra kikanyarodni Herceghalom felé, így elengedte az első autóst. Valószínűleg a második autóst is látta, de még elég távolinak gondolta, így előtte át akart menni, ám közben jött a motoros, akit valószínűleg nem vett észre és amivel végül összeütközött.”

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Két évvel ezelőtt, 2011 júliusában is meghalt egy elektromos kerékpárral közlekedő nő, aki egy motorral ütközött össze Nyírjákónál. A középkorú nő a biciklijével egy motorkerékpár elé hajtott a Baktalórántházához közeli településnél, és az ütközésben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Deutsch Tamás és Radics Béla felszólították Zugló baloldali vezetését, hogy tisztázzák korrupciós ügyeiket.

Ez a Nemzeti Színház új színpadi függönye.

Elképesztő videó került ki Magyar Péterről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.