
Edzés közben omlott be egy iskola tornatermének tetőszerkezete, többen meghaltak
A tragédiában tizenegy diák életét vesztette, és sokan megsérültek.
Beomlott egy középiskola tornatermének tetőszerkezete vasárnap az északkelet-kínai Csicsihar városában, tizenegy diák életét vesztette, és többen megsérültek – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva hétfőn.

A Hejlungcsiang tartomány második legnagyobb városában található 34-es számú középiskola tornatermének beton tetőszerkezete röplabdázó diáklányokat temetett maga alá. Edzést tartottak, amikor a tető beomlott. Tizenegyen a helyszínen életüket vesztették, többen megsérültek, őket kórházba szállították. A tető beomlásakor tizenkilencen tartózkodtak a teremben, de négy diáklánynak sikerült kimenekülnie. A helyi rádió szerint a csapat edzőjét is maga alá temette a törmelék.
A helyi hatóságok szerint a tetőn szabálytalanul felhalmozott építőanyagok okozhatták a tragédiát.
Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy egy, a tornateremhez csatlakozó oktatótermen dolgozó munkások szabálytalanul helyeztek el a tetőn a perlitet, amelyet általában szigeteléshez használnak és jelentős mennyiségű vizet képes elnyelni. Ebben a térségben és Kína más részein is az elmúlt hetekben szokatlanul heves esőzések voltak. Az esők nagy területeket árasztottak el, helyenként sárlavinákat okozva, amelyek házakat sodortak el, megrongálták az infrastruktúrát, és több ember halálát okozták.
A helyi rendőrség őrizetbe vette az építőipari cég vezetőit
A kínai közösségi médiában megjelent felvételeken látható, hogy a tornaterem teljes tetőszerkezete beomlott.
Kínában már többször elrendelték az iskolaépületek statikai vizsgálatát, mivel a földrengések során számos iskola összeomlott a hibás szerkezet és a selejtes építőanyagok miatt.
Top hírek


Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen

Térfigyelő kamera buktatta le a férfit - betörte a pizzéria ajtaját, lopni ment
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre