
Nem lesz kegyes hozzánk az időjárás: jobb, ha erre felkészülsz
Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.
A hírhedt óceánjáró mentésére érkezett Carpathia hajóorvosa, dr. Lengyel Árpád bizonyította rátermettségét.
Az RMS Titanic brit Olympic osztályú utasszállító hajó korának egyik legnagyobb utasszállító luxus-óceánjárója volt. Elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, ennek ellenére az első útján elsüllyedt, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én. Ezt meséli el a Titanic 1997-ben bemutatott amerikai romantikus filmdráma és katasztrófafilm James Cameron írásában és rendezésében.
A tragédia 112 évvel ezelőtt történt, és túlzás nélkül lehet mondani, hogy talán mindenki ismeri a világon. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a luxusgőzös mentésére siető hajó, a Carpathia hajóorvosa egy magyar ember volt, dr. Lengyel Árpád.

1912. március 9-én felvette a szolgálatot Carpathia hajóorvosaként
– fejtette ki Völgyi Péterné Reich Márta, a hajóorvos unokája a Hír TV-nek, aki azt is elárulta, hogy mivel mentőorvosi tapasztalata is volt a nagyapjának, ezért ő irányította a túlélők mentését.
A megmentett embereket fel kellett melegíteni, és a sérülteket ellátni. A dolgot nehezítette, hogy mindenki, mind a 705 ember sokkos állapotban volt volt. Élete első és utolsó hajószolgálata volt ez a magyar orvosnak, akit annyira megviseltek a történtek, hogy soha többé nem vállalt ilyen munkát. Döntése ellenére szakértelméről árulkodik, hogy a Carpathia által megmentett utasok közül mindenkit sikerült életben New Yorkba vinni.

Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.

Borzalmas részletek derültek ki az ügyről.

Életveszélyes állapotban vannak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.