Másfél éve csúszik a XV. kerületi Hősök úti rendelő átadása

Hiába kapott 700 millió forintos állami támogatást, a kerület baloldali vezetése képtelen befejezni a rendelő felújítását.



Megosztás
Szerző: SZ.D.
Létrehozva: 2023.05.25.
Cserdiné Németh Angéla rendelő XV. kerület határidő

Miközben a XV. kerület baloldali vezetése folyamatosan a kormányzati elvonásokkal riogat, addig még azt a pénzt sem tudta hatékonyan felhasználni, ami a rendelkezésére áll. A Hősök úti rendelő átadásának eredeti határideje még 2021 novembere lett volna, ám a mai napig várat magára a beruházás. Eközben a helyiek értetlenül állnak a késlekedés előtt.

Az újpalotai rendelőnek 2021. november 30-ig kellett volna elkészülnie. Fotó: Metropol/NZ

A kormány az Egészséges Budapest Program keretében még 2020-ban 630 millió forint támogatást biztosított – több más kerülethez hasonlóan – a XV. kerületnek is, különböző egészségügyi fejlesztésekre, amelyet később 130 millióval egészített ki

– mondta lapunknak Lehoczki Ádám.

A fideszes önkormányzati képviselő szerint a közbeszerzést még 2020 decemberében kötötték meg, az átadás határideje pedig 2021. novemberben lett volna, ám a helyiek mind a mai napig nem tudják igénybe venni a szolgáltatást. Az épületek közben már be is áztak a kivitelező hibájából, és az orvosi tevékenységet átmenetileg meg is kellett szüntetni a helyszínen. A vállalkozási szerződést és a határidőt időközben többször módosították. 

Az ügyben vizsgálóbizottság állt fel, amelynek munkája során kiderült, hogy egy olyan teljesítési igazolást állítottak ki, amelyben a leírtak annak kiállításakor még nem valósultak meg maradéktalanul. A képviselőtestületnek erre az volt a válasza, hogy az építőipari beruházásoknál ez egy bevett szokás. 

A politikus ezután fel szerette volna bontani a szerződést, ám a képviselő-testület baloldali többsége inkább kitolta a határidőt. A legutolsó határidő szerint tavaly 2022. július 31-re kellett volna elkészülni a munkálatokkal, ám mind a mai napig áll a projekt. 

Cserdiné Németh Angélának közben teljesen megromlott a viszonya a kivitelezővel, akinek több mint 700 millió forintos kötbért kellett volna kifizetnie a kerületnek

 – hívta fel a figyelmet a képviselő.

A dolog pikantériája, hogy a második részszámlát 45 százalékos készültségi foknál lehetett volna kifizetni, ám még akkor sem teljesült, pedig azt csak a Hősök útja 3. szám alatti épület elkészültekor lehetett volna kifizetni. Ennek ellenére az önkormányzat kiadta a teljesítésigazolást, és kifizetett több mint bruttó 150 millió forintot a kivitelezőnek. Az első részszámlánál ráadásul nem is mellékelte  a cég az adóhatósági dokumentumot, ami kellett volna a számla kifizetéséhez.

A  felújtás az emeleten levő háziorvosi rendelőket és a fogászati szakrendelést érintené. A beruházás során kibővítenék a fogászatot, és a tervek szerint 6 külön bejáratú fogászati és egy szájsebészeti kezelőt, vizsgálót alakítanának ki. A tervek szerint az emeleti felnőtt fogászati rendelésre lifttel is fel lehet majd jutni.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás