Csoda, hogy túlélte: ezt üzente a halálgömbből kizuhant gyönyörű artistanő





Kirepült a halálgömbből egy fiatal artistanő a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásán, Szolnokon. Alice-t azonnal kórházba szállították.



Megosztás
Szerző: PKK
Létrehozva: 2023.05.20.
halál baleset cirkusz artista

A Magyar Nemzeti Cirkusz csütörtök este Szolnokon tartott előadást. A műsor záróprodukciója során közbelépett egy gikszer. Ifj. Richter József, az utazó cirkusz igazgatója a Borsnak elmondta: Alice az orvosok megállapítása szerint fel fog épülni. A neves artista végignézte a balesetet.

Hogyan történhetett? 

Ebben a szezonban a tegnap esti volt a 62. előadásunk. Minden a megszokott módon történt, semmi olyan külső körülmény nem lépett közre, ami a hibát kiválthatta volna

– szögezte le Richter.

A halálgömb lényege, hogy egy 4,5 méteres átmérőjű gömbben öt artista motorral megy körbe-körbe minden irányba, így természetesen fejjel lefelé is. A szám egyik csúcspontjaként a gömb egyszer szétnyílik, attól kezdve természetesen a művészek csak oldalirányban száguldoznak. A csoport egyik fele alul, a másik felül. A brazil csapat különlegessége, hogy szinte egyedülálló módon az egyik tagja hölgy. Ebben a zsánerben ugyanis majdhogynem kizárólag férfiak dolgoznak.

Miután a gömb szétnyílt, Alice hatalmas sebességgel kirepült belőle. Mentőt hívtunk hozzá, és beszállították a szolnoki kórházba, ahol az orvosok azonnal megvizsgálták. Kiderült, hogy a medencesérülése ugyan súlyos, de minden bizonnyal fel fog épülni, és az sem kizárt, hogy már a jelenlegi szezonban is visszatérhet a porondra!

– mesélte az igazgató, és hozzátette: az előzetesen megjelent hírekkel ellentétben Alice nem oszlopnak, hanem a gömb széléhez csapódott.

A közönség egy pillanatra sem volt veszélyben. A manézs egy 13 méteres átmérőjű kör, így nagy a távolság a nézőtér és az eszközök között.

Nem mozdították meg

A halálgömb a műsor utolsó száma volt. Utána már csak a finálé következett volna, de azt lefújták.

Megkértük a nézőket, hogy hagyják el a sátrat. Tudtuk, hogy a lányt nem szabad megmozdítanunk, nehogy véletlenül még nagyobb problémát okozzunk. Alice természetesen bukósisakot, gerincvédőt, térdvédőt és egyebeket is viselt, ami meggátolta a tragédiát

– magyarázta a direktor.

Alice-t jelenleg is ápolják. Az már kiderült, hogy műtétre nincs szükség. A párja, és egyben partnere már meglátogatta. Rajta keresztül azt üzente: mindenképpen szeretne mielőbb munkába állni. Kollégái egyelőre négyen folytatják.

– Cirkuszunk a statisztikák szerint a legbiztonságosabbak közé tartozik, hiszen csak néhány évente történik baleset. A súlyos sérülésekkel járó hibák viszont azt igazolják, hogy a cirkuszművészet nem szemfényvesztés, hanem valódi emberi teljesítményt mutat be.





 





Ezeket olvastad már?
Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás