„Ágyban, párnák közt szeretnék meghalni” – mondta a magyar artista, miután átsétált a Duna felett





Ágyban, párnák közt szeretne meghalni Simet László, a világ egyik leghíresebb kötéltáncosa. A magyar artista ezt annak kapcsán árulta el lapunknak, hogy egy 40 méter magasan kifeszített dróton átsétált a Duna két partja között. A valóban életveszélyes attrakciót biztosítókötél nélkül mutatta be.



Megosztás
Szerző: Kóré Károly
Létrehozva: 2023.04.16.
Módosítva: 2023.04.16.
artista duna mutatvány cirkusz

Átsétált a Duna felett Simet László cirkuszművész. A két part közé 40 méteres magasságban kifeszített, mintegy egytonnás drótkötél az artista számára teljesen biztonságos terepet szolgáltatott. Az attrakció a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitóeseményén, a cirkuszi világnap alkalmából szimbolikus jelentéssel bírt: az „Átmentem” elnevezés az értékek átmentésére utalt.

László hajmeresztő mutatványra vállalkozott – Fotó: Vaskó Tamás

Az Erzsébet és a Szabadság híd között mindkét rakpart színültig megtelt érdeklődőkkel. Simet László érdemes művész már máskor is felhívta magára a világ figyelmét, többek között akkor, amikor a londoni olimpia záróeseményén a stadion felett sétált át. Magyarországon a Duna felett még soha senki nem mutatott be hasonló produkciót.

Simet László előre eldöntötte, hogy csakis extrém időjárási viszonyok adhatnak indokot a mutatvány lefújására, tehát egy kisebb eső még nem akadályozza az esemény megtartását.

– Óriási szervezés előzte meg az egészet, hiszen a két parton be kellett állítani egy-egy darut, a rakpartokat le kellett zárni, illetve a nemzetközi hajóforgalmat is szüneteltetni kellett. A feszítőköteleket lehorgonyzott uszályokon álló artistanövendékek húzták. Mindebből következik, hagy temérdek pénzre volt szükség. Esőnapot nem terveztünk be – magyarázta az elismert kötéltáncos.

A kötéltánc, pláne 40 méteres magasságban, különösen Simet László esetében leginkább az elme mutatványa. A lépéstechnikát évtizedek alatt már tökéletesen begyakorolta. Tudja, egyetlen rossz mozdulat elég lehet a tragédiához. Éppen ezért a negatív gondolatokat a magasban teljesen kizárja.

Odafönn megszűnik számomra a világ, és csak mi ketten létezünk. Én és a drót. Eggyé válunk

– magyarázta az artista, és hozzátette: sokan kérdezték már tőle, fél-e attól, hogy lezuhan.

Az artistának ez az élete – Fotó: Vaskó Tamás

– Ezzel a lehetőséggel nem számolok, holott tudom, hogy benne van a pakliban.

Simet a külső szemlélők meglátása szerint folyamatosan a halált kísérti, éppen ezért adja magát a kérdés: ő hogyan szeretne majd egyszer eltávozni az élők sorából?

A legkevésbé úgy, ahogy a legtöbb embert látom magam körül, kínlódva. Úgy sem szívesen halnék meg, hogy produkció közben lezuhanok. Igaz, hogy legendává válnék, de semmilyen körülmények között nem vágyom arra a néhány másodpercre, amit esés közben átélnék. Ha én dönthetnék, a legszebb álmomban, ágyban, párnék közt halnék meg. Pont ellenkezően gondolok erre, mint Petőfi Sándor

– utalt László a költő híres, Egy gondolat bánt engemet című versére.

Lászlónak rengetegen szurkoltak lentről – Fotó: Vaskó Tamás

Hogy van-e valami értelme egy 300 méter hosszú, kifeszített dróton egyensúlyozva sétálni a 40 méteres mélység felett? Simet László erre visszakérdez: 

– Van-e valami értelme annak, hogy Hosszú Katinka a medence egyik falától a másikig úszik? Persze hogy van! Dicsőséget szerez az országnak és persze önmagának. Az összevetés érdekessége egyébként, hogy míg – ha olimpiát nem is nyernénk – 200 métert tulajdonképpen bárki képes leúszni egy medencében, a dróton a legtöbben egyetlen lépést sem mernénk és tudnánk megtenni.

Mindenki a saját területén szeretne valami kimagaslót elérni. Egy úszó a sportban, én pedig a magasdróton. Nekem immár 40 éve ez a hivatásom. Ez az életem!

László végül sikeresen végigment a drótkötélen. A produkció után lapunknak elmondta: 

Fantasztikus érzés volt a magasban sétálni! Szerettem volna megnézni Budapestet, de végül erre nem volt lehetőségem, túl nagy volt a szélmozgás, ezért erősen kellett koncentrálnom. A közönségből azonban mindent hallottam, köszönöm az emberek biztatását!

 





 





Ezeket olvastad már?
Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Aggódhat Karácsony: közvetlen bizalmi köréből szivároghattak ki titkos dokumentumok

Aggódhat Karácsony: közvetlen bizalmi köréből szivároghattak ki titkos dokumentumok

Azt akarja az anyuka, hogy javítsam fel a fia elégtelen osztályzatát, mert megérdemli, hogy átmenjen

Azt akarja az anyuka, hogy javítsam fel a fia elégtelen osztályzatát, mert megérdemli, hogy átmenjen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás