
Ebbe beleszakad a szív: a kis Ábrahám egész testében elterjedt a rák – Február 4., a Rákellenes Világnap
Szívszorító történeteket mutatunk.
A két fiatal artista súlyos sérüléseket szerzett, miután egy rossz mozdulat következtében a nézők szeme láttára lezuhantak kilenc méter magasból.
Sokkoló látvány fogadta az angliai horrorcirkusz közönségét, amikor két akrobata lány előadás közben 9 méterről a mélybe zuhant – írja a Bors.
A nézők először azt hitték, a mutatvány a műsor része, ám hamar kiderült, hogy egyáltalán nem ez a helyzet.
A cirkusz előadásának harmadik felvonását nyitották az artisták, ám amikor a két légtornász lány elkezdte csodálatos koreográfiáját, egy elhibázott mozdulat miatt mindketten lezuhantak. Helyszíni beszámolók szerint a puffanást a hátsó sorokból is lehetett hallani. Az esés után egyik lány sem mozdult, a társulat többi tagja és az ott dolgozók pedig aggódva rohantak a segítségükre, a nézőket, pedig kitessékelték a helyszínről.
„Csodálatos show volt! De sokkoló volt látni, a balesetet. Remélem, mindkét lány teljesen felépül” – nyilatkozta az egyik néző.

Szívszorító történeteket mutatunk.

Az eredeti neve Thefacebook volt és 22 éve alapították.

Már pont hazamehetett volna a családjához, de megtörtént a tragédia.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.