
„A szomszéd állandóan a kertembe hozza a kutyáját üríteni – Mit tegyek?”
A figyelmeztetés már nem segít.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA hároméves kisgyermeknek mindössze egy évet jósoltak az orvosok. Egyáltalán nem látszik rajta, mekkora a baj.
A hároméves Angliában élő kisfiúnál, Elinél a nagynénje vette észre, hogy a szemei mintha enyhén befelé fordulnának. Ez még tavaly októberben történt, miután el is vitték szemészhez, ahol szemüveget kapott. Elit egyúttal egy MRI-vizsgálatra is beutalták, de sokszor el kellett halasztani az időpontot, ezért erre csak idén márciusban került sor. Ekkor derült ki a legrosszabb.
A kicsinek agytumora van, ezért biopszián is átesett. A vizsgálatok eredményei sokkolóak, kiderült ugyanis, hogy Eli műthetetlen, egy évet jósoltak neki az orvosok. A kicsinek kemoterápián kell átesnie, de ez sem menti meg, csupán egy kicsit több időt ad neki, amit a családjával tölthet. A baba állandóan mosolyog, így családtagjai számára is szinte hihetetlen, hogy milyen komoly betegségben szenved. Szerettei most azon dolgoznak, hogy Elinek minél több élményben lehessen része rövid élete során.

A figyelmeztetés már nem segít.

Orvosi mulasztás okozta a fiatal lány halálát.

A repülőtér dolgozói csodát tettek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.